PUBLIKÁCIÓS FELHÍVÁS: Gyermek, ifjúság, vulnerabilitás

PUBLIKÁCIÓS FELHÍVÁS: Gyermek, ifjúság, vulnerabilitás

Az Erdélyi Társadalom 2019/2-es tematikus lapszámába olyan empirikus, elméleti vagy gyakorlati tanulmányokat várunk amelyek napjaink fiataljainak lényeges témáit, aktuális kihívásait tárgyalja.

Habár világszerte a gyermekeket és fiatalokat már önmagukban vulnerábilis társadalmi kategóriának tekintik, ezen a csoporton belül is megjelennek a sajátos sérülékenységek (pl. fogyatékkal élő, intézményben felnövő, szegénységben, marginalizált közösségekben élő, különböző bántalmazásnak, kihasználásnak kitett, természeti katasztrófa által érintett vidékeken élő, delikvens vagy bűntényeket elkövető fiatalok; szerfogyasztó, mentális zavarokkal élő, bevándorló családok vagy a gyerektől távol élő szülők gyerekei).

Ebben a lapszámban különös hangsúlyt fektetünk a vulnerábilis fiatalok helyzetének elemzésére, bizonyítékokon alapuló fejlesztési lehetőségek kritikus bemutatására.

A megjelentetni kívánt tanulmányok (kb. fél oldalas) kivonatának beküldési határideje 2019. július 10.
A kivonatok elfogadása még nem jelenti automatikusan a tanulmány megjelenésre való elfogadását! A kivonatokat és majd a tanulmányokat, és ahhoz kapcsolódó anyagokat (rövid angol és magyar kivonat, a szerzők biográfiai adatai) az Erdélyi Társadalom honlapjára kell feltölteni (http://www.erdelyitarsadalom.ro/keziratok/keziratok-bekuldese.html).
A tanulmányokat két anonim bíráló véleményezni, az ún. double blind peer review eljárásnak megfelelően. A megjelenésre való elfogadás esetén a szerzőnek a bírálók esetleges javaslatai alapján a megadott határidőn belül át kell dolgoznia kéziratát.
A tanulmányok formai követelményeit itt találják.
A lapszámfelelősök: Dávid Kacsó Ágnes és László Éva

Fontos tudnivalók

  • A kivonatok beküldési határideje: 2019. július 10.
  • Visszajelzés a kivonatokról: 2019. július 30-ig.
  • A tanulmányok bekuldésének határideje: 2019. szeptember 15.
  • A tanulmányokat kérjük az ET folyóirat elektronikus rendszerébe felölteni (http://www.erdelyitarsadalom.ro/keziratok/keziratok-bekuldese.html).
  • További információk a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., valamint a  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. és az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címeken.