Együttélési gondok miatt várnak intézkedéseket a lakók a hatóságoktól

Együttélési gondok miatt várnak intézkedéseket a lakók a hatóságoktól

Közbiztonsági problémák, szemetelés – többek között ezek kerültek terítékre a napokban Csíkszeredában tartott lakossági fórumokon. A lakóövezetek egyes képviselőit kedden meghívták a városházán tartott ülésre. A felek annyiban állapodtak meg, hogy kidolgoznak egy intézkedéscsomagot.

A roma közösségekkel kapcsolatos együttélési problémák ismét felszínre kerültek Csíkszeredában. A helyzetre reagálva hívott össze a városháza zárt körű egyeztetést. Mint megtudtuk, az úgynevezett romabizottság ülésére a helyi önkormányzat, a prefektusi hivatal, a rendőrség, a csendőrség, a gyermekvédelmi igazgatóság és a közegészségügyi igazgatóság mellett néhány lakónegyed, illetve romaszervezetek képviselői voltak hivatalosak. Füleki Zoltán alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, a lopások, kéregetések, szemetelések, illegális építkezések, csendháborítások, valamint a jogosítvány nélküli autóvezetések szerepeltek a lakók által felsorolt problémák között.

Az ülés céljáról szólva az alpolgármester nyomatékosította, hogy éppen azért hívták meg a lakóövezetek képviselőit, hogy az érintett hatóságoknak is jusson tudomására, milyen nehézségekkel szembesülnek a lakók. Mint mondta, az ülésen elhangzott az is, hogy a rendőrségnek és a csendőrségnek sűrűbben kellene járőröznie az érintett övezetekben, például a Somlyó és Tavasz utcákban, ugyanakkor megoldás lehetne még több térfigyelő kamera felszerelése közterületeken.

Szóba került az is, hogy a sértettek vagy nem tesznek feljelentést, vagy visszavonják a panaszukat. A rendőrség képviselőjét idézve Füleki hozzátette, amennyiben a 112-es egységes segélyhívószámot tárcsázva nem érünk célt, akkor a problémával lehet közvetlenül a rendőrséghez is fordulni a honlapjukon szereplő elérhetőségek egyikén.

„A következő lépésként egy intézkedéscsomagot kell kidolgozzunk a problémák visszaszorítására. Azonban azt is tudni kell, hogy ezeknek a problémáknak az alapját nem helyi szinten, hanem országos program révén lehetne megoldani – jegyezte meg az alpolgármester.

Aláírást gyűjtenek Csíksomlyón

Több csíksomlyói lakos is megelégelte a hatóságok tétlenségét, ezért a napokban aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a környéket pokollá tevő Somlyó utca 33. szám alatti teleppel kapcsolatosan megoldás szülessen végre.

A környéken mindennapos a zaj, a füst, a szemetelés, a törvénytelen építkezés és lopás.

Rostás János, az egyik csíkszeredai roma közösség vezetője megkeresésünkre elmondta, a csíksomlyói telepen élnek a legmélyebb szegénységben a romák. Mint mondta, az értékesíthető hulladékok gyűjtéséből élnek, a mindennapi étel a kukákból származik. Szerinte az lehetne megoldás, ha az önkormányzat mindent megtenne, hogy ezek az emberek kiemelkedjenek a mélyszegénységből.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/egyuttelesi-gondok-miatt-varnak-intezkedeseket-a-lakok-a-hatosagoktol

Tags: Települések hírei: Csíkszereda