A háromszéki diákok 12 százalékának nincs okos eszköze

A háromszéki diákok 12 százalékának nincs okos eszköze

Kovászna megyében közel háromezer diáknak nincs semmilyen okos eszköze, tehát ők nem férnek hozzá a távoktatáshoz – ismertette a május eleji adatokat Kiss Imre főtanfelügyelő.

Az érintett diákok több mint fele a megye tíz tanintézetéből kerül ki, a szociálisan hátrányos helyzetű övezetetekből, így például Árapatakon 613 diáknak nincs okos eszköze, a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedben pedig 354 diák van ebben a helyzetben. A tanintézetek többségében csak egy-két gyerek szorul ezen a téren állami támogatásra.

A főtanfelügyelő elmondta, a diákok többsége (40 százalék) okos telefonnal rendelkezik, 27 százaléknak van laptopja, 19 százaléknak asztali számítógépe és 3 százalék táblagépen kapcsolódik be az online oktatásba.

A minisztérium felmérése ugyanakkor nem tért ki arra, hogy mi a teendő, ha egy családban egyetlen okos eszköz van, és azt kénytelenek többen használni.

„Ha egyenlő esélyt akarunk biztosítani, akkor ezt is figyelembe kellett volna venni, hiszen megnehezíti a hozzáférést az online oktatáshoz, ha egy családban három iskoláskorú gyerek ugyanazt az eszközt kénytelen használni” – mutatott rá a főtanfelügyelő.

Kovászna megye az országos középmezőnyben helyezkedik el a távoktatáshoz való hozzáférés tekintetében, a legtöbb megyében 9–15 százalék között van azoknak a diákoknak száma, akik nem rendelkeznek okos eszközzel. Kiss Imre rámutatott, ha a minisztérium beszerzi a kormányrendeletbe foglaltak szerint a diákoknak juttatandó táblagépeket, módszertant is ki kell dolgozni arra vonatkozóan, milyen módon juttassák el az érintettekhez. Hangsúlyozta, a diákok kölcsönbe kapják a tanintézettől a mobilinternettel ellátott táblagépeket, és a szülők felelnek majd ezekért.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/a-haromszeki-diakok-12-szazalekanak-nincs-okos-eszkoze

Tags: Települések hírei: Háromszék