Elindulhat a tehetséggondozó központ Sepsiszentgyörgyön

Elindulhat a tehetséggondozó központ Sepsiszentgyörgyön

Bár a tanügyminisztérium már négy évvel ezelőtt jóváhagyta a Kovászna megyei tehetséggondozó központ létrehozását, pénzt és állást nem rendelt mellé, így az csak papíron létezett. Végül Sepsiszentgyörgy önkormányzata vette kézbe az ügyet, és vállalta át a központ finanszírozását. 

Kiss Imre főtanfelügyelő, Sztakics Éva alpolgármester és Pető Mária fizikatanár, a központ igazgatója kedden jelentették be, hogy a tehetséggondozó a tanév második felétől elkezdi a működését.

Bár a létesítmény önálló jogi személyiségként már 2016-tól szerepel a sepsiszentgyörgyi iskolahálózatban, idénre tudták kiharcolni, hogy az oktatási minisztérium jóváhagyjon hat és fél állást, egyet az igazgatónak, negyed-negyed normát a könyvelői és titkári feladatokra, öt teljes állást pedig az óraadó pedagógusoknak. Logikátlan volt az engedélyeztetés, mert az alkalmazottak fizetését a helyi költségvetésből finanszírozzák, de az állásokat bele kellett foglalni a megyei tanügyi keretbe –részletezte Sztakics Éva. Abban bíznak, hogy ha lesz rá igény a központ tevékenysége bővülni fog.

Egyelőre 13 csoportot indítanak, a magyar anyanyelvű gyerekekkel a Székely Mikó Kollégiumban, a románokkal a Mihai Viteazul Főgimnáziumban foglalkoznak, de később saját székházat, laboratóriumi felszerelést is vásárolnának.

Pető Mária igazgató elmondta, a Székely Mikó Kollégiumban már 2007 óta működik a tudósklub, amely célzottan tehetséggondozással foglalkozik, a központ erre jobban tud összpontosítani. Heti hat- tíz órát tartanak délutánonként minden csoportnak, nem a tanórai anyagot tanulják újra, hanem a fejlesztésre figyelnek.

Ez a program nagy áldozatot kíván diáktól, tanártól, és a családtól is, hiszen a tehetséges gyerekek már így is járnak délutánonként szakkörökre, különórákra, így csak a valóban motivált pedagógusokra, diákokra számítanak – mondta el Kiss Imre főtanfelügyelő.

A napokban várják a tanárok jelentkezését, őket portfólió alapján és interjú során válogatják be, majd a diákokat válogatják be, ők motivációs tesztet kell kitöltsenek, és az ismereteiket is felmérik. Minden évben új válogatás lesz, ha valaki nem teljesít megfelelően, nem elég motivált, már nem maradhat a központban.

A tervek szerint matematika, fizika, informatika, robotika, kémia- biológia, idegen nyelv, magyar illetve román irodalom csoportokat alakítanak, de ezt rugalmasan kezelik. Ha egyik csoportba nem lesz elég jelentkező, a másikba viszont túljelentkezés, akkor ez alapján újratervezik. Kiss Imre elmondta, az ország több megyéjében is működik tehetséggondozó központ, de egyiket sem a minisztérium finanszírozza, hanem a helyi önkormányzatok működtetik.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/elindulhat-a-tehetseggondozo-kozpont-sepsiszentgyorgyon

Tags: Települések hírei: Sepsiszentgyörgy