Élelmiszert osztottak a székelyudvarhelyi Budvár-negyedben

Élelmiszert osztottak a székelyudvarhelyi Budvár-negyedben

Élelmiszer-csomagokat osztott ki szerdán Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala a Budvár-negyedben a bevételi forrással nem rendelkező, többgyerekes családoknak. A helyszínen tartózkodtak a rendőrök és a csendőrök is.

A koronavírus miatti járványügyi helyzet miatt a nagyobb civil szervezetekkel együttműködve először osztottak tartós élelmiszerekből álló csomagokat a székelyudvarhelyi Budvár-negyedben – fejtette ki lapunknak a helyszínen Orbán Árpád székelyudvarhelyi alpolgármester. Mint mondta, azok a családok részesültek a 120 csomagból, akik semmilyen bevételi forrással nem rendelkeznek ebben az időszakban, ugyanakkor iskolás vagy óvodás gyermekeik vannak.

Arra is kitért, hogy intézményük feltérképezte a rászorulókat a város más részein is – természetesen folyamatosan bővítik ezt a listát –, ahol hasonló akciókat terveznek. Ennek megszervezéséhez azonban a vállalkozóktól, illetve a civil szervezetektől fognak segítséget kérni.

Egyébként rendben zajlott a csomagok kiosztása a Budvár-negyedben, ahol a helyi- és az állami rendőrök, valamint a csendőrség munkatársai biztosították a helyszínt. A jogosultakat név szerint szólították, akik a megfelelő távolságot megtartva vehették át a tartós élelmiszereket.

Átalakult a kocsma

Szász Emil, a Budvár-negyedi roma közösség nem hivatalos képviselője, aki szintén a helyszínen segédkezett, lapunknak megerősítette, valóban nehéz helyzetben lévő személyek kapták meg a csomagokat. Arról is beszélt, hogy a polgármesteri hivatal felkérésére a járványügyi helyzet miatt nem rég élelmiszerüzletté alakította át a helyszínen működő kocsmáját. A cél az, hogy minél gyorsabban és minél kevesebbet közlekedve vásárolhassanak élelmet a telepen élők.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/elelmiszert-osztottak-a-szekelyudvarhelyi-budvar-negyedben

Tags: Települések hírei: Székelyudvarhely

A szociálisháló.ro portált a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont működteti

Programfelelős:
dr. Dániel Botond, szociológus, társult egyetemi oktató

Önkéntes munkatársak:
Gyenes Kincső, Héjja Noémi, Márkos Ágnes, Réti Ingrid Beáta
szociális munka szakos egyetemi hallgatók
BBTE, Kolozsvár

A honlap támogatói

megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap

communitas vizszintes

Publish modules to the "offcanvas" position.