Ellenőrzik az illegális építkezéseket Székelyudvarhelyen

Ellenőrzik az illegális építkezéseket Székelyudvarhelyen

Nyolcvanhárom illegálisan épített házat és melléképületet talált eddig a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség az elmúlt napokban végzett ellenőrzései során. Az egység tagjai bírságokat fognak kiszabni az érintettekre, két esetben pedig kérik, hogy a polgármester rendelettel bontassa le az épületeket.

Hatáskörének megfelelően, lakossági panaszok és megfigyelések nyomán fogott a magánterületeken történő illegális építkezések feltérképezésébe a helyi rendőrség – fejtette ki László Szabolcs, az egység vezetője. Mint mondta, munkájuk során kiderült, hogy Székelyudvarhelyen elsősorban a Budvár, az Éltetőkút és a Termés utcákban követik el a legtöbb ilyen kihágást. 

A többnapos terepszemle során a Budvár utcában harminckét, a Termés utcában huszonnégy, az Éltetőkút utcában pedig huszonkét illegálisan létrehozott épületet találtak. Ezek között házak és melléképületek is vannak. Összesen 770 személyt igazoltattak a helyszíneken, akiknek túlnyomó többsége Budvár utcai lakcímmel rendelkezik.

László rámutatott, az elkövetők többsége a hatályos törvények által megszabott ezer és százezer lej közötti bírságban fog részesülni, két esetben pedig kérni fogják a városvezetést, hogy polgármesteri rendelettel bontassák le az épületeket. Tudni kell ugyanis, hogy utóbbiak tulajdonosait már felszólították a bontás elvégzésére, ám nem tettek eleget ennek.

Az egység parancsnoka ugyanakkor rámutatott, a helyi rendőrség megalakulása előtt nem volt lehetőség az illegális építkezések felderítésére, most azonban megfelelő szakvégzettségű munkatársuk is dolgozik az egységnél. Hangsúlyozta, az ellenőrzések tovább folytatódnak.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/ellenorzik-az-illegalis-epitkezeseket-szekelyudvarhelyen

 

Tags: Települések hírei: Székelyudvarhely