Nem kérnek a megoldásból – tiltakozásra készülnek a hajléktalanszálló lakói

Nem kérnek a megoldásból – tiltakozásra készülnek a hajléktalanszálló lakói

A marosvásárhelyi szociális központ és éjjeli menedékhely lakóiért aggódik Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, a helyzetük ugyanis továbbra is bizonytalan.

A civil jogi aktivista arról értesítette lapunkat, hogy továbbra sem oldódott meg az ottani idős, kisnyugdíjas és hajléktalan személyek és családok helyzete, mert annak ellenére, hogy Radu Bălaș önkormányzati képviselő ismertette a helyi tanácsban a PEL által működtetett emberjogi iroda állásfoglalását. Arról is tudomása van Enachénak, hogy a lakók tiltakozó akcióra készülnek, illetve egy család éhségsztrájkba kezd, ha nem kap segítséget a központot működtető polgármesteri hivataltól.

„Mi ennek a városnak az adófizetői vagyunk, a városházának pedig gondoskodnia kell a polgárairól, senkit nem hagyhat szó nélkül az utcán” – hangsúlyozta Smaranda Enache, aki úgy véli, hogy a költségvetés és a tervek elkészítése mellett fontos lett volna a lakók tájékoztatása is arról, hogy mi fog történni. 

A városháza szociális igazgatósága arról tájékoztatta lapunkat, hogy a felújítási munkálatok befejezéséig sikerült megoldást találni az egyedülálló személyek számára, de legtöbben elutasították azt. Felajánlották, hogy különböző – a város egyházkerületeinek, illetve a megyei szociális igazgatóság gondozó-központjainak égisze alá tartozó – lakásokba költözhetnek, de legtöbben „makacsul elutasították” az áthelyezést – olvasható a közleményben. 

A lakhatási lehetőségek mellett a városháza szociális igazgatósága állásajánlatokat is talált a rászoruló személyeknek. Râmnicu Vâlcea-i vállalkozók nem csupán munkahelyet akartak biztosítani, de az egyéni munkaszerződés, a fizetés és a szállítás mellett ingyenes szállást, valamint az élelem biztosításához pénzbeli előleget is. A szociális központban és éjjeli menedékhelyen lakók viszont elutasították ezt. Smaranda Enache szerint az nem lehet megoldás, hogy a város rászorulóit más megyébe költöztessék.

Ahogy azt korábban már megírtuk, a szociális központban és éjjeli menedékhelyen felújítások kezdődnek, ezért az ott lakóknak ki kell költözniük az épületből.

A munkálatok három hónapig is eltarthatnak. Ha minden a tervek szerint alakul, októberben, a korszerűsítés után 52 egyedülálló személy veheti majd ismét igénybe az éjszakai menedékhely szolgáltatásait.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/nem-kernek-a-megoldasbol-n-tiltakozasra-keszulnek-a-hajlektalanszallo-lakoi

Tags: Települések hírei: Marosvásárhely