Megszolgálná a segítséget

Megszolgálná a segítséget

Csillogó szemekkel fogad, segítségét ajánlja fel az az ember, akinek néhány éve az élete megváltozott. Azóta tudja, mi az igazi érték, az életben hol kereshető értelem, és miért érdemes hálásnak lenni.

 Postás lett Csiki Cristina, aki egykor otthoni beteggondozóként dolgozott a Gyulafehérvári Caritasnál, aztán megtanulva a mozgáskompetencia-fejlesztés módozatát szélesítette ki a segítségnyújtás lehetőségét, manapság pedig tanítja is trénerként az erre fogékonyakat. Üzenetet hozott Cristina Gyergyószárhegyről: egy férfi, akinek felépülésében évekkel ezelőtt segíthetett, most segítséget ajánl fel mások számára. A szándék adott, lehetőség lenne, már csak a közhírré tétetéshez kellett csatlóst találni. Szárhegyi otthonában látogattuk meg Bartalis Attilát.

Attila, te ötvenévesen lebénultál

„Az úgy volt, hogy 2015. augusztus 27-én agyvérzést kaptam. Bevittek a csíki kórházba, egyedül voltam egy kórteremben. Szörnyű meleg volt, gondoltam, kicsit összekapom magam, kimegyek zuhanyozni. Akkor jöttem rá, hogy nem vagyok járóképes, s megfogalmazódott bennem: Attila, te ötvenévesen lebénultál” – emlékszik vissza a négy évvel ezelőtt történtekre Bartalis Attila. A bénaság nagyon nagy lelki csapás volt annak a férfinek, aki addigi életét tehetős és tenni akaró, „jövő-menő, mindenben részt vevő” emberként élte.

„Szörnyen összeomlottam. Jöttek a barátaim látogatni, kedveskedtek, de nemsokára mindegyiknek ki kellett menni vagy telefonálni, vagy valami másért. Bőgni mentek ki, látva, mi lett belőlem.” Attila nagyon hamar ráeszmélt, mi volt a fizikai oka az agyvérzésnek: egy hétre kihagyta a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek szedését. Falunapok jöttek, lakodalomba készült, gondolta mulathat anélkül, hogy a családi betegség erőt vegyen rajta.

Tudta, hogy ő hagyta ki a gyógyszert, mégis eleinte úgy gondolta, ami vele történt, az Isten csapása. Ma már más a teóriája: „Ez egy ajándék volt Istentől. Figyelmeztetés, hogy jobban örvendjek. Azóta nagyon megváltozott a felfogásom, az emberekkel és Istennel való viszonyom. Rájöttem, hogy Istentől kérni kell, és ő megajándékoz, csak diszkréten. Nem avatkozik be ok nélkül senkinek az életébe. Az emberek közül kiszűrtem azokat, akik csak látszatbarátok, akik nem hallgatnak a jó szóra, hogy nem érdemes az egész életet végigfutni. Engem leállított Isten, óvatosabb, elővigyázatosabb lettem, megtanultam élni ezzel a fogyatékossággal. Rájöttem arra is, ha nem hagyod el magad, próbálkozol, javítasz az életeden. Nem szabad feladni! Én ezt kaptam Istentől, ebből kell építkezzek. Egyik fiam most nősült, a másik nősülendő, én még meg akarom érni az unokáimat, el szeretnék beszélgetni velük.”

Karácsonyra várva

Attilának négy éve teljesen lebénult a jobb oldala, végtagjait nem tudta használni, és amikor a kórházból hazakerült, a család nem tudta, hogyan segítse szakszerűen, ő „csak” szeretni tudta. Így jött a caritasos segítség, Cristina, aki „több volt, mint mozgásszakértő, családom után ő volt a legnagyobb lelki támaszom. Biztatott, elmondtam a panaszaimat, meghallgatott, s a felépülésemre ösztönzött.” Amikor még minden mozdulat külön koncentrálást igényelt, már akkor megbeszélték az ápolóval, hogy eljön az idő, mikor újra zongorához ül Attila, és eljátssza a kedvenc karácsonyi éneket. Akkor csak Cristina hitte ezt igazán, Attila pedig ráhagyta, de rendszeresen végezte a házi feladatokat.

Utórezgések és lehetőségek

Aztán eljött az idő, amikor bár segítséggel, de sikerült újra járni, elkezdett megint kerékpározni, igaz, a háromkerekű változat vált be csupán, és a szeretetszolgálat jóvoltából, Kozma Albert révén egy elektromos biciklije is lett.

Ma úgy fogalmaz, hogy járása nem tökéletes, s bár kezét tudja használni, kifinomult mozgásokra képtelen. Írni sem tud, pedig lenne, amit kiírjon magából, és bár szeretett zenélni, ma már nem élvezet lelassultan keresni a zongorabillentyűket. Feladta a zenélést, de az egykor megígért karácsonyi éneket ma is el tudja játszani. „Szép hangom volt, az is elromlott, ezek mind utórezgések. Az arcom sem jött helyre, olyan, mint fogászat után, zsibbadásos, s az ízeket sem érzem rendesem…” – sorolja a hiányosságait, de hamar jelzi: ezekkel együtt lehet élni. Lehet és érdemes, ezt akarja elmondani mindazoknak, akik nem látnak reményt az életre. „Fizikai segítséget tőlem ne várjanak, de lelki támaszt tudok adni. Sok rokkant, elkeseredett embernek el kell magyarázni, és én úgy érzem, fel vagyok készülve, hogy elmondjam: borzasztó dolog a betegség, de van értelme az életnek, nem szabad feladni!”

Bartalis Attila általunk üzeni: a segítségért, amit ő kapott, szolgálni akar. Betegekkel, elkeseredett emberekkel beszélgetne. Átérzi a bánatukat, és hiszi, segíthetne a reménykeltésben. Keressék, ajánlják bizalommal!

Balázs Katalin

forrás: http://caritas-ab.ro/hu/megszolgalna-segitseget

Tags: Szervezeti hírek: Gyulafehérvári Caritas Szociomedikális Ágazat
Települések hírei: Gyergyószárhegy