Székelyföld legnagyobb városából pár százan, ha fognak kérni fűtéspótlékot

Marosvásárhelyen hétfőtől fogadják a fűtéspótlékra vonatkozó kéréseket. Az igénylők száma évről évre csökken: míg tíz évvel ezelőtt húszezren is igényelték a támogatást a városban, idén előreláthatóan ötszáz alá csökken a kérések száma.

b futes 18 ba 5

Elsősorban kisnyugdíjasok, fiatal családok vagy egyedülálló személyek kérnek állami támogatást, hogy törleszteni tudják fűtésszámláikat. Az igénylők száma évről évre csökken, hiszen nőnek a fizetések meg a nyugdíjak, a kritériumok pedig nem változnak.

Míg Marosvásárhelyen tíz évvel ezelőtt húszezres nagyságrendű volt az igénylések száma, 2016-ban már csak kétezer kérés volt, tavaly pedig közel kilencszáz, és idén előreláthatóan ötszáz alá csökken az igénylések száma.

A városháza szakigazgatóságának vezetője, Szőcs Zsuzsa érdeklődésünkre elmondta, hogy hétfőtől fogadják a kéréseket a főtéren, a Nyári Színpad szomszédságában lévő irodában. Idén az alkalmi munkából élőktől nem kérnek jövedelemigazolást a pénzügyi igazgatóságtól, hiszen ellenőrizni tudják a számítógépes rendszerben, hogy kinek milyen bevétele volt.

A kitöltött kérés mellé csatolni kell minden családtag személyazonossági igazolványának másolatát vagy a születési bizonyítvány másolatát, bírósági végzést örökbefogadott gyerek, gyerekelhelyezés vagy gyámkinevezés esetén, bírósági végzést gyerekeltartásról, a lakás adásvételi vagy bérleti szerződését, telekkönyvi kivonatát, a személygépjármű törzskönyvének másolatát. Továbbá a jövedelmet igazoló aktákat: fizetésigazolást, nyugdíjszelvényt, munkanélküli-segélyről szelvényt, gyereknevelésről szelvényt vagy a végzés másolatát, illetve gázzal fűtők esetében egy gázszámlát, árammal fűtők esetében villanyszámlát.

Maros megyében több helyen már napok óta fogadják a kéréseket: Szászrégenben már október elsejétől be lehet adni a kitöltött kérvényt, a városháza szakirodájában szerdán van hosszított program, délután fél ötig.

Marosludason is október elejétől fogadják a kéréseket, itt tavaly ötszázan kértek és kaptak támogatást, előreláthatóan idén, a nyugdíjak növekedése miatt csökkenni fog a számuk.

Szovátán még nem fogadják a kéréseket, várhatóan jövő héttől lesz lehetőség a szükséges iratok leadására. Tavaly a fürdővárosban háromszázan kértek és kaptak fűtéspótlékot.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/szekelyfold-legnagyobb-varosabol-par-szazan-ha-fognak-kerni-futespotlekot

Tags: Települések hírei: Marosvásárhely