Segítik a kerékpározókat az autók uralta városban

Az utóbbi hetekben látványosan nőtt Marosvásárhelyen az utcai kerékpárlekötők száma. Miután az elmúlt években a civil társadalom képviselői helyeztek el egy pár kerékpártámaszt, az idén a városháza is belelendült az acélcsőből készült parkoló állványok létesítésébe.

b bicikli parkolo 02 hv

A polgármesteri hivatal közterület-felügyelő hatósága a közelmúltban mintegy kétszáz kerékpártámaszt rendelt; ezeknek egy része már ki is került a város néhány, a biciklisek által frekventált övezetébe. Legutóbb a Petru Maior Egyetem két székhelyének közelébe, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségnél, a lapszerkesztőségek és politikai pártok Dózsa György utcai székháza mellé, a helyi rendőrséghez, az ifjúsági házhoz, piacok bejáratához, a vérközpontnál és különböző kórházak elé szereltek biciklilekötőt.

Az önkormányzat intézkedését Gál Sándor, a Marosszéki Közösségi Alapítvány elnöke is üdvözölte, mondván, nagyon jó, hogy a városháza átvette az ötletüket és a kerékpártartó tervét. A szervezet ezelőtt hat évvel helyezte ki az első biciklilekötőket a régi és az új városháza tőszomszédságába, a piacokhoz, a sportcsarnokhoz és néhány iskola udvarára.

Az ilyen típusú városi bútorzat beszerzése a biciklisek kényelmét, biztonságát és védettségét biztosító és növelő körülmények biztosításának szükségessége érdekében valósult meg. Ugyanakkor városi bútorzatként még esztétikai szempontokat is szolgál – vélekedett Claudiu Maior.

Mint emlékezetes, az RMDSZ és a civilek nyomására, Dorin Florea jelenlegi tanácsadója volt az, aki alpolgármesterként saját kezűleg szerelte le a főtér alsó bejáratától a kerékpározók behajtását tiltó táblát. Ez román politikustól azért is tűnt figyelemreméltó lépésnek, mert az elmúlt két évtizedben valóságos etnikai harccá fajult az autósok kontra biciklisek vitája. Marosvásárhelyen sokáig a kerékpárutak kialakításának ötlete is komoly akadályba ütközött. Bár történtek előrelépések, a kivitelezéssel a városháza egyelőre még adósa a kerékpárral közlekedőknek.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/segitik-a-kerekparozokat-az-autok-uralta-varosban

Tags: Szervezeti hírek: Marosszéki Közösségi Alapítvány
Települések hírei: Marosvásárhely

A szociálisháló.ro portált a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont működteti

Programfelelős:
dr. Dániel Botond, szociológus, társult egyetemi oktató

Önkéntes munkatársak:
Gyenes Kincső, Héjja Noémi, Márkos Ágnes, Réti Ingrid Beáta
szociális munka szakos egyetemi hallgatók
BBTE, Kolozsvár

A honlap támogatói

megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap

communitas vizszintes

Publish modules to the "offcanvas" position.