Egészséges táplálkozás, közösség és környezet a civil szervezetek vásárán

Mint minden év májusában, idén is vásáron mutatkoznak be a marosvásárhelyi, illetve Maros megyei civil szervezetek, alapítványok, egyesületek. A rendezvény idei tematikája az egészséges táplálkozás, az egészséges közösség és az egészséges környezet.

b civil szervezetek vasara 01

Május 10–12 között, csütörtöktől szombatig 16. alkalommal szervezi meg a Divers Egyesület, a Transilvană Alpha Alapítvány, a Maros Közösségi Alapítvány és a Mâini Unite Egyesület az Együtt a közösségért nevet viselő civil szervezetek vásárát, ami a Maros megyei civil szféra egyik legfontosabb évi eseményének számít.

Ahogy Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke, főszervező elmondta, a civil szervezetek vására megfelelő keretet szeretne biztosítani, hogy a különféle területeken tevékenykedő szervezetek találkozhassanak, és egyszer egy évben együtt mutathassák be a közösségnek szolgáltatásaikat és tevékenységeiket, illetve önkénteseket toborozzanak, valamint arra kérjék a civil társadalmat, hogy a személyi jövedelemadó 2 százalékával támogassák őket.

Május 10-én, csütörtök délután 5 órakor a Marosvásárhelyi Rádió nagy stúdiótermében szerveznek kerekasztal-beszélgetést az egészséges táplálkozásról, környezetről és közösségről. A részvételen alapuló költségvetésről is szó esik, a témát Gál Sándor, a Marosszéki Közösségi Alapítvány igazgatója vezeti fel, remélhetőleg jelen lesznek a polgármesteri hivatal és az önkormányzat képviselői is. Koreck Mária elmondta lapunknak, míg az előző években nem küldtek senkinek névre szóló, személyes meghívót, az idén változtattak e szokásukon.

Mi úgy tartottuk, hogy ők is éppen olyan marosvásárhelyiek, mint közülünk bárki. De megtudtuk, hogy nem, mert sok és fontos feladatokat látnak el és az általános meghívóra nem reagálnak – fogalmazott a Divers elnöke, aki szervező kollégáival együtt hétfőn személyes meghívókat küldött a tanácsosoknak, illetve az alpolgármesternek és polgármesternek is. "Mivel Kolozsvárom már működik a részvételi költségvetés, szeretnénk, ha Marosvásárhelyen is beindulna" – magyarázta Koreck, hozzátéve, hogy a kolozsvári városházától is várnak képviselőt, aki ismertetné az ottani tapasztalatokat.

A rádió stúdiótermében a gyűlöletbeszéd kiküszöböléséről is szó esik majd, „vigyázzunk az agyunk és a gondolataink egészségére is” – hívta fel a figyelmet Koreck Mária. Az egészséges táplálkozásról, a termelő és a fogyasztó közvetlen kapcsolatáról, az egészséges környezetről Hajdu Zoltán, a Fókusz Öko Központ vezetője, a közvetlen értékesítés szervezője fog beszélni, illetve jelen lesznek a termesztők közül is, akik saját tapasztalataikról beszélnek majd.

Szombaton délelőtt 10 órakor a főtéren, a virágóránál kezdődik az este 6-ig tartó eseménysorozat: lesz felvonulás, kirakóvásár, különféle játékos vetélkedők, előadások. Az idén is várják a szervezők az utcazenészek jelentkezését, hogy még jobb hangulatot biztosítsanak a térre kilátogató családoknak.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/egeszseges-taplalkozas-kozosseg-es-kornyezet-a-civil-szervezetek-vasaran

A szociálisháló.ro portált a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont működteti

Programfelelős:
dr. Dániel Botond, szociológus, társult egyetemi oktató

Önkéntes munkatársak:
Gyenes Kincső, Héjja Noémi, Márkos Ágnes, Réti Ingrid Beáta
szociális munka szakos egyetemi hallgatók
BBTE, Kolozsvár

A honlap támogatói

megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap

communitas vizszintes

Publish modules to the "offcanvas" position.