
A csíkszeredai Jó Arcok Egyesület tagjai idén is megszervezi a karácsonyi jótékonysági koncertet december 21-én, szombaton 18 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában.
Rekordszámú, mintegy 350 csomag cserélt gazdát a Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt által szervezett Angyalok játéka eseményen. A szombati rendezvényen az énekkel, fuvolajátékkal, verssel is a karácsonyra, a szeretet ünnepére hangolták a jelenlévőket, de ez alkalommal hangzott el először az Angyalok játéka himnusza is.
A marosvécsi neuropszichiátriai rehabilitációs központ ötven gondozottjának alkotásaiból nyílt kiállítás kedd délután a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban. A Para-Helikon nevű művészetterápiás csoport kerámiával és más kézműves alkotásokkal mutatkozott be, a kiállított tárgyak zömét a látogatók már a megnyitó alatt megvásárolták.
A szociálisháló.ro portált a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont működteti
Programfelelős:
dr. Dániel Botond, szociológus, társult egyetemi oktató
Önkéntes munkatársak:
Gyenes Kincső, Héjja Noémi, Márkos Ágnes, Réti Ingrid Beáta
szociális munka szakos egyetemi hallgatók
BBTE, Kolozsvár