Motiváló életpályák „robbantak” a Dinamiton

Motiváló életpályák „robbantak” a Dinamiton

Ki számít sikeresnek, és ki lehet példakép a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára? Noha sokan egyértelműen az online téren dolgozókat és a vállalkozókat említenék, a Dinamit! sikerkonferencia szervezői szerint a tanító bácsi ugyanúgy motiválhatja a tizenéveseket, mint a repülőgép-pilóta.

 Harmadik alkalommal szervezte meg a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) Marosvásárhelyen a Dinamit! Teret nyitunk sikerkonferenciát, amely révén tizenéves fiatalokkal telt meg a Kultúrpalota nagyterme. Az esemény ugyanis leginkább a pályaválasztás előtt álló fiataloknak szól, és azt próbálja bebizonyítani, hogy Erdélyben rengeteg olyan sikeresnek mondható fiatal él, aki pozitív példaképe lehet a még fiatalabbaknak.

A TEDx konferenciák világszintű sikere adta az ötletet és a formát is a Dinamitnak – vallotta be a MIT alelnöke, Vass Orsolya.

 „Vagány, rövid, pörgős előadásokat hallgathatnak meg a fiatalok, nem egy kétórás akadémiai előadást kell végigülniük, mert azért fent szeretnénk tartani az érdeklődésüket is. A fő célunk azonban az, hogy bemutassuk, itthon is ki tud találni valamit, meg tudja találni a helyét az ember, és tud boldogulni” – fogalmazott Vass Orsolya, miközben elismerte, a szervező munka egyik legnagyobb feladata, hogy megtalálják azt a tizenkét előadót, aki minden szempontból példaképe lehet a tinédzsereknek.

„Rengeteget gondolkodtunk meg vitáztunk, hogy ki álljon színpadra, és miért ő legyen épp. Van olyan meghívottunk most is, aki még csak tizenkilenc éves, így nem is a szakmai munkája miatt került színpadra, hanem az életszemlélete miatt, mert igazán példa lehet a diákoknak arra, hogy a két buli közötti iskolába járáson túl is van élet. Tornai István például már tizenöt évesen belekóstolt egy szakmába, és nem azért, mert a zsebpénz-kiegészítésre rászorult” – mutatott rá a szervező.

A meghívottak kiválasztásakor nyilván az is szempont, hogy minél színesebb legyen a felhozatal, a reál tudományok iránt érdeklődők számára ugyanúgy érdekes legyen, mint a humán beállítottságúaknak, és hogy a mai nagyon felkapott szakmák mellett mást is mutassanak be, így lett például a szombati konferenciának előadója Tálas Ferenc tanító bácsi is, aki többek közt bábozással tanítja nagyra a kicsiket, de blogoló lelkész is beszélt Szikszai Szabolcs személyében.

Az előadók közül Vadász Zoltán vállalkozó mondta el, hogyan is lett belőle körülbelül tíz pályaválasztási mellékág után vállalkozó, és bár történetét nem tartja különlegesnek, adott pár tanácsot a fiataloknak. „Noha sok tényező befolyásolja, hogy megvesznek-e majd tőled valamit, a legfontosabb, hogy szerethetőnek kell lenni, mert akkor van nyert ügyed” – magyarázta a fiatal vállalkozó, aki többek közt az első benyomás fontosságára is felhívta a fiatalok figyelmét.

Idén először az egész napos konferencia egy buliba torkollt este, így nem csoda, hogy még olyan is volt, aki a Dinamiton ünnepelte a születésnapi buliját. Kondert Zsuzsi a Székelyhonnak elmondta, azért jött a konferenciára, hogy motiváló dolgokat hallhasson olyan előadóktól, akikre érdemes figyelni, és meg is jegyzett pár alapszabályt, például az első előadótól azt, hogy „Tedd azt, amit nem tudsz!”.

A konferencián elhangzott, a siker képletéhez nem elég a munka, a tehetség meg a szorgalom, a jó ötletet a közösségnek is fel kell kapnia, ehhez pedig meg kell mutatni. Többek közt e megmutatáshoz is kaptak ötleteket szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalotába betérő ifjak, akik Erdély különböző szegleteiből verődtek össze egy napra.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/motivalo-eletpalyak-brobbantakr-a-dinamiton 

Tags: Szervezeti hírek: Magyar Ifjúsági Tanács
Települések hírei: Marosvásárhely