Közösségi hozzájárulás révén táboroztatnak olyan gyerekeket, akiknek nem adatott meg ez a lehetőség

Azoknak a gyerekeknek szervez nyári tábort a Telefonos Szeretetszolgálat, akiknek nem adatik meg, hogy a vakációban táborba menjenek, ha rövid időre is, de elhagyják megszokott életterüket, feltöltődjenek. Sajó Norbert a szeretetszolgálat alapítója, a tábor ötletgazdája és fő szervezője adományokból, a közösség hozzájárulásával valósítja meg a rászoruló gyerekek nyaraltatását. 

b satortabor galambf ba 3

Augusztus 13-ig jelentkezhetnek a Telefonos Szeretetszolgálatnál azok a családok, akiknek gyerekeinek nem adatik meg, hogy nyáron táborozni menjenek. Az ingyenes tábort augusztus 22. és 26. között szervezik Bihar megyében, Sólyomkőváron 20 kolozsvári és 20 marosvásárhelyi 7 és 14 év közötti gyereknek.

A táborozási lehetőségről a Telefonos Szeretetszolgálatoknál a 0741 555 555-ös telefonszámon is lehet érdeklődni.

A pénz beosztásáról is tanulnak

Sajó Norbert érdeklődésünkre elmondta,a tábor költségeit, mintegy 13 ezer lejt adományokból, vállalkozók és magánszemélyek adakozásaiból valósítják meg minden évben. Eddig 33 gyerek részére gyűlt össze a szükséges pénz, további hét gyerek táboroztatására még várják a hozzájárulásokat.

Az öt napra színes és tartalmas programot ígérnek a szervezők. Az áhítat meghatározó lesz minden nap, illetve lesz kézműves foglalkozás, túrázás, vetélkedő, illetve Bukarestből érkezik egy pénzügyi szakember, aki a gyerekek színvonalán magyarázza el, hogy mit jelent a pénz, hogyan lehet azt beosztani, miként kell takarékoskodni. „Elmondja, ha valamire vágyunk, akkor arra lehet gyűjteni, perselybe rakni apránként az egylejeseinket, az apróinkat.

Mindenki kap egy perselyt, benne egy szimbolikus összeggel, hogy megkezdhesse a takarékoskodást, a gyűjtést – mondta Sajó Norbert.

Saját telek vásárlása a tervek között

A tíz év alatt, amióta a szeretetszolgálat ingyenes tábort szervez a rászoruló gyerekeknek, minden alkalommal más-más helyszínt választott. Voltak már Sztánán, Torockón, Nagyenyeden is többek közt, mindig a biztonság a fő szempont, az, hogy jól bekerített, tiszta szálláshelyen lehessenek – magyarázta Sajó Norbert, aki azt is elárulta, hogy ajánlások alapján választanak helyszínt, amelyet az augusztusi táborozás előtt már meglátogatnak, csapatépítő tevékenység során ki is próbálnak.

Kedvezményt sem a szálláshelyen, sem az utaztatást biztosító cégtől nem kapnak, saját költségből fedeznek mindent – tette hozzá. Ezért is kezdtek el gondolkodni egy saját telek vásárlásán valahol a Nyárádmentén.

„Székelyföldi vállalkozókat szólítanánk meg ennek érdekében, és ha fejenként 3-3 ezer euróval támogatnák a tervünket, három-négy év alatt összegyűlne a pénz. Az első években sátorozni lehetne ott, aztán építenénk egy filagóriát, majd egy házat, és szép lassan létrehoznánk a saját táborhelyünket” – avatott be a terveikbe a szeretetszolgálat vezetője.

Diószedés a menedékszobáért

A sólyomkővári programban szerepel a diószedés is. Remélhetőleg augusztus második felében már annyira megérik ott a dió, hogy le lehet szedni. Két-három fáról gyűjtenének és a tevékenységükről egy kisfilmet is készítenének, hogy majd be tudják mutatni azt, és kérni azokat a diófa-tulajdonosokat, akik segítőkészek, hogy a dió értékesítésével járuljanak hozzá a jól bevált menedékszoba 2019-es működtetéséhez, illetve egy hasonló kezdeményezés elindításához Kolozsváron is. Többtucatnyi jelentkezés volt a menedékszobánkba, amelyben olyan személyeket, vagy családokat szállásoltunk el, akik orvosi kivizsgálásra jöttek Marosvásárhelyre, de nem lett volna lehetőségük még 20 lejt sem szállásra fizetniük.

Az első három éjszaka ingyenes, a negyediktől 20 lejt kérünk. Hála a gondnoknőnknek finom reggeli, ebéd és vacsora is jut a szállás lakóinak” – számolt be Sajó Norbert.

 

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/kozossegi-hozzajarulas-reven-taboroztatnak-olyan-gyerekeket-akiknek-nem-adatott-meg-ez-a-lehetoseg

Tags: Szervezeti hírek: Telefonos Szeretetszolgálat
Települések hírei: Kolozsvár, Marosvásárhely

A szociálisháló.ro portált a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont működteti

Programfelelős:
dr. Dániel Botond, szociológus, társult egyetemi oktató

Önkéntes munkatársak:
Gyenes Kincső, Héjja Noémi, Márkos Ágnes, Réti Ingrid Beáta
szociális munka szakos egyetemi hallgatók
BBTE, Kolozsvár

A honlap támogatói

megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap

communitas vizszintes

Publish modules to the "offcanvas" position.