Iránytű a munka világába - Hátrányos helyzetű fiatalok mentorálása

Iránytű a munka világába - Hátrányos helyzetű fiatalok mentorálása

Napjaink Romániájában a korai iskolaelhagyás és a munkapiacon való alacsony részvétel kiemelkedik az uniós átlaghoz képest, e jelenségek pedig leginkább a sérülékeny társadalmi csoportokat jellemzik. Az Eurostat 2018-as adatai alapján az EU-ban a 18-24 év közöttiek korai iskolaelhagyási aránya 10,6%, míg Romániában ez a szám jóval magasabb, 16,4%. Ezen fiatalok 52%-ának sikerült elhelyezkedni a munkapiacon, a kutatások alapján a 48%-os arányban lévő munkanélküliek 16%-a szeretne mihamarabb munkába állni, viszont 32%-a nem is szeretne dolgozni.

Annak ellenére, hogy a korai iskolaelhagyók uniós átlaga 2013 és 2018 között 1,3%-kal csökkent, Romániára ez nem mondható el. Ugyancsak figyelemfelkeltő adat, hogy 2018-ban az Európai Unió országai közül (Málta és Spanyolország mellett) Romániában estek ki a legtöbben az oktatási rendszerből, mely jelenség hangsúlyosan a vidéki településeken figyelhető meg.

A Gyulafehérvári Caritas új projektje, az Iránytű a munka világába az említett korai iskolaelhagyás csökkentését, a munkanélküli fiataloknak a munkapiacon való elhelyezkedését és a külföldre való elvándorlás visszaszorítását célozza meg Maros és Hargita megye településein. A projekt azon – hátrányos helyzetű – fiataloknak nyújt többszintű támogatást, akik kiestek az iskolai rendszerből vagy akiknél fennáll a korai iskolaelhagyás lehetősége, illetve azokat, akik elvégezték a tanulmányaikat, de nem dolgoznak.

A fiatalok feltérképezése és a projektbe való bevonása mellett második pillér a szakképző intézményekkel, szakiskolákkal, szaklíceumokkal való együttműködés és kapcsolatépítés, emellett a tanárok támogatása a pedagógiai eszközeik megerősítésében a hátrányos helyzetű diákok integrációjának céljából, az iskolai sokféleség támogatása és a diákok pályaorientációs készségeinek fejlesztése.

A harmadik pillért a helyi munkaadók jelentik, akikkel partnerségi kapcsolat az alábbi tevékenységeket foglalja magába: a fiatalok felkészítése a munkaadók kínálta állások betöltésére; rendszeres workshopok szervezése a szervezeti tanulás és a tapasztalatok kölcsönös megosztása, a hátrányos helyzetű / roma fiatalok alkalmazásának megkönnyítése, a munkaerő-toborzás és a munkahelyi integrációs folyamatok jó gyakorlatainak megosztása érdekében.

Az Európa négy országában (Spanyolország, Bulgária, Magyarország, Románia) zajló kezdeményezés keretében Romániában az alábbi településeken dolgozunk a fiatalokkal: Marosvásárhely, Marosszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Gyergyóditró, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr és Zetelaka.

Együttműködő oktatási intézmények: Fogarasy Mihály Műszaki Líceum (Gyergyószentmiklós), Puskás Tivadar Szakképző Líceum (Gyergyóditró), Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola (Zetelaka), Avram Iancu Technológiai Líceum (Marosvásárhely), Bányai János Műszaki Szakközépiskola (Székelyudvarhely), Eötvös József Szakközépiskola (Székelyudvarhely).

További együttműködő partnerek: Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, Hargita Megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség és számos civil szervezet.

Az Iránytű a munka világába projekt Izland, Lichtenstein és Norvégia az EEA Norway Grants Fund for Youth Employment program keretében történő kofinanszírozásával valósul meg.

References

forrás: http://caritas-ab.ro/hu/iranytu-munka-vilagaba-hatranyos-helyzetu-fiatalok-mentoralasa

Tags: Szervezeti hírek: Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazat
Települések hírei: Hargita megye, Maros megye