Sérültek közt szeretettel gazdagodni

Sérültek közt szeretettel gazdagodni

„Kint voltam a játszótéren egy Down-szindrómás gyerekkel és percek alatt kiürült a játszótér” – mondja Váta Emese pszichológus, gyógypedagógus. Gyergyószentmiklóson most azt tervezik, hogy Esélysétára hívják a fogyatékkal élőket és egészségeseket. A szakembert, a csíkszeredai Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ munkatársát arról kérdeztük, miért ekkora a távolság ember és ember között, hogy alakulhat át a sajnálat megértéssé?

Mi a szakember tapasztalata, mi a gyakori viszonyulási mód az értelmi, testi fogyatékosokhoz?

Tabu téma meg mindig, nagyon erősen érezhető a kommunizmus hatása, amikor nem voltak szem előtt a serültek. Sok család ma is szégyelli. De ez abból is fakad, hogy nincs megfelelő támogatási, szociális rendszer. Egy ilyen élethelyzetet senki sem választ, ezt hozza az élet. De sokan egy baleset, betegség következtében is válhatnak fogyatékkal élőkké. Ez sem döntés kérdése. Nagyon nagy a megbélyegzés és a kirekesztettség. Gondoljunk csak abba bele, hogy a  szülőnek könyörögnie kell egy oktatási intézményben, hogy felvegyék a gyerekét. Ez nem helyes, ennek nem így van a rendje. A gyerek nő, tehát óvodában, iskolában a helye és képességeinek megfelelő oktatásban kell részesülnie. Óriási gond a fogászati ellátásuk is, mivel altatást igényelnek egyesek a beavatkozások elvégzéséhez. Ez csak néhány példa, de ezekből is érezhető, hogyha ilyen egyértelmű, alapvető szolgáltatások elérése nehézkes, akkor óriási gond van. Az emberek hozzáállása általában a sajnálat. Rengeteg kérdés van bennük, nem értik, nincs túl sok tapasztalatuk, hogy mi ez az állapot. Aztán ha mégis van idő és bátorság a témáról beszelni, akkor kiderül, hogy több olyan embert ismernek távolról vagy közelről, akik valamilyen fogyatékkal élnek. Ilyenkor általában a furcsaságaikat hozzák szóba vagy a csodálkozásukat fejezik ki, hogy hogyan tudnak közlekedni vagy írni látás nélkül, vagy milyen gyorsan jelelnek.

Miből lehet eldönteni, mikor és mekkora segítségre szorul egy sérült ember? Meg kell-e várni, hogy ő kérje a segítséget?

A legjobb, ha megkérdezzük! Nem kell lerohanni őket, hogy mi segíteni szeretnénk minden áron. Értelmileg akadályozottakkal az a tapasztalatom, hogy olyan helyzetben is segítséget kérnek idegen személyektől, amikor ismerkedni szeretnének. Ez egy figyelemfelhívás. Sok mindent képesek önállóan is megtenni vagy éppen a fejlesztés része, hogy egyedül kell megtenniük dolgokat, ezeket nem szabad helyettük elvégezni. Az érintett családnak is szüksége van segítségre. Nem is kevésre, hiszen egy fogyatékkal élőt gondozni élethosszig tartó feladat. Rokonok, keresztszülők, barátok segíthetnek, hogy legyen feltöltődési lehetősége a szülőnek, családnak. Társadalmilag meg felelősséggel tartozunk mindenkiért. Fontos, hogy minden gyerek óvodába, iskolába járhasson. Igen, járhasson. Hiszen jelen pillanatban ott tartunk, hogy nagyon kevesen vannak beiskolázva, főként ha értelmileg akadályozottsággal él valaki.  De a hallás- és látássérültek sincsenek jobb helyzetben. Az intézmények, a pedagógusok felkészületlenek, a segédeszközöket a szülők kell beszerezzék. Ennek nem így kellene működnie. Felnőttként munkahelyre, támogatott lakhatásra  van szükségük, nem csupán segélyre. Szóval, a segítség több felölről kell jöjjön, hogy élhető életet tudjon élni az a család, amely fogyatékkal élő személyt nevel, gondoz, ápol, és hogy az érintett személy fejlődni tudjon, ki tudja hozni magából a legjobbat, legtöbbet. Nyilván a legjobban és legtöbbet akkor tudunk segíteni, ha ismerjük a személyt, a helyzetet.

Mit lehet kezdeni azzal a tévképzettel, hogy a testi fogyatékosnak értelmi képessége is gyengébb?

Igen, ezzel gyakran lehet találkozni. Igazából az érzékszervi sérültséghez is társítanak értelmi elmaradottságot. Azt tudom tanácsolni, hogy a személyt kell megismerni, illetve olvasni, információt szerezni. De én azt tapasztalom, hogyha elkezdenek érdeklődni a téma iránt, esetleg ismerkedni egy mozgássérült vagy látás-, hallássérült személlyel, akkor teljesen normális mederbe terelődik a szemlélet.  Szülőként bátorítsuk a gyermekeinket, vigyük el különböző rendezvényekre, közösségekbe, ahol sérültek vannak. Ezáltal egy olyan generációt tudunk felnevelni, amelynek természetes lesz, hogy nagyon különbözőek vagyunk és a viszonyulásuk is természetesebb lesz.

A gyógypedagógus-pszichológus tapasztalata szerint a sérült gyerek hogyan látja az egészségeseket, a viszonyulásukat hozzájuk? Mire vágynak ők valójában?

Ők ugyanarra vágynak, mint bármelyik társuk, hogy legyenek barátaik, elfoglaltságuk, minél mozgalmasabb legyen az élet.  Nagyon szeretik a közösséget, szeretnek másokkal lenni. Értelmileg akadályozottak nem tesznek különbséget sérült és egészséges között, érzelmi alapon döntenek, számukra kedves vagy nem kedves személyek között. Nagyon jó érzékük van erre. Persze, ezekben a dolgokban sem lehet általánosítani.  Megvannak az egyéni különbségek mint az átlag populációban. Közöttük is van, aki visszahúzódóbb. 

A sérültet nevelő családokhoz való viszonyulás nagy kérdés. Tényleg kiközösítjük őket?

Durván hangzik, de igen. Gondoljunk csak abba bele, hogy milyen kevés lehetősége van egy szülőnek a saját jövőjéről dönteni, ha sérült gyermeke van. Szinte egyértelmű, hogy otthon kell maradjon a gyermekét gondozni. Nehezen tudja megoldani a gyermeke oktatását és folyamatos harc a jogaiknak az érvényesítése.  Papíron sok joguk van, a való életben kevesebb. Ezek olyan dolgok, amikről úgy gondoljuk, hogy mi személy szerint nem tehetünk. De volt olyan tapasztalatom nekem is, hogy kint voltam a játszótéren egy Down szindrómás gyerekkel és percek alatt kiürült a játszótér. Szomorú tapasztalat. A kíváncsi tekinteteket is zavaróak egy idő után. Persze, van pozitív változás is, a média is sokat foglalkozik manapság a témával. Van sok pozitív tapasztalatom is a negatívak mellett, az emberek, ha megszokják a jelenlétüket, kedvesen, szeretetteljesen viszonyulnak hozzájuk. 

Mit gondol Váta Emese, a sérült nevelő gyerekek szüleinek a terhe vagy az öröme nagyobb?

Mindkettő nagy. Egy gyerek mindig öröm. Nyilván, idő kell a helyzet elfogadásához. Mindegy, hogy születés előtt vagy után tudták meg, hogy sérült a gyermekük. Az elfogadás egyéni út. Van, aki hamarabb, van, aki később, van, aki szinte soha nem tudja elfogadni a helyzetet. Ezt a folyamatot segítheti vagy gátolhatja a támogatói rendszer megléte vagy hiánya. Nyugaton úgy tűnik, hogy hamar és könnyen elfogadnak egy ilyen élethelyzetet a családok, mert sok segítséget kapnak ahhoz, hogy ha nem szeretnék, akkor lényegesen ne is változzon az életük. A nagyvilágból rengeteg a jó példa, hogy fodrász, pincér, modell, színész lesz egy értelmileg akadályozott személyből, motivációs előadó egy mozgássérültből, hogy gyermeket vállalnak, családot alapítanak… Képesek minderre, mert támogatva vannak a társadalom részéről. Egyértelmű az átlag populációnak is, hogy nem joguk van, hanem  természetes, hogy ők is az élet normál ritmusát és mérföldkövet követik. A mi fogyatékkal élőink sem képesek kevesebbre, mégsem tudnak vagy csak nagyon kevesen képesek kibontakozni. Bizony, ez egy szülőnek, családnak is fájdalmas. 

Sérültek és egészségesek közös sétáját tervezik Gyergyószentmiklóson. Mire kell koncentrálni és mitől érdemes óvakodni annak, aki egészségesként vesz részt az eseményen úgy, hogy még nem volt sérültek közelében?

Nyitott szívvel, szemmel és füllel érdemes jelen lenni. Óvakodni a sok kérdéstől érdemes, de illedelmesen rá lehet kérdezni bizonyos dolgokra. Úgy érdemes oda menni, mint egy olyan helyre, ahol rengeteg élettapasztalattal és szeretettel lehet gazdagodni. Jó, ha előtte bizonyos fokú információra teszünk szert, például a megnevezések terén. Tapasztalatom szerint az emberek többsége nem ismeri a megfelelő, illedelmes megnevezését a különböző  sérültségek típusainak. De egy személyes kapcsolat nyilván felülmúl mindent. Kívánom, hogy mindenki, aki ezen a sétán részt fog venni, vigye tovább azt a gondolatot, hogy a világ úgy szép, hogy sokan, sokféleképpen élünk benne és ez így van rendjén.  

Az Esélysétára május 18-án, szombaton kerül sor Gyergyószentmiklóson a Gyulafehérvári Caritas és az Esély Alapítvány szervezésében, számos szervezettel partnerségben. A Márton Áron Szociális Központ (Márton Áron utca 22. szám) udvarán 9 órától lehet regisztrálni tetszőleges benevezési díj befizetésével. Innen 10 órakor indul a Séta a Csiky-kert dendrológiai parkba. A mozgásszervi problémákkal nem küzdőket arra kérik a szervezők, segítsenek az akadályozottsággal élőknek, a tolókocsikba kényszerülteknek. A Csiky-kertben, a gyógyító séta végén közös falatozásra és a szervezetek bemutatására kerül sor. Gyógyulj sétával! – ezt kínálják a szervezők, esélyt adva a szervezet edzésére, a találkozásokra, hogy az ember közelebb kerüljön az emberhez. Nagy szeretettel várják a fiatalokat azzal a céllal, hogy a felnövekvő generáció körében kevesebb legyen az előítélet, és természetessé váljon az elfogadás. A sérültség nem egy választott élethelyzet, a viszonyulás viszont döntés kérdése.

forrás: http://caritas-ab.ro/hu/serultek-kozt-szeretettel-gazdagodni

Tags: Szervezeti hírek: Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazat
Települések hírei: Csíkszereda, Gyergyószentmiklós