Döntőjéhez érkezik a fogyatékkal élőknek szervezett tehetségkutató

Döntőjéhez érkezik a fogyatékkal élőknek szervezett tehetségkutató

A hétvégén szervezik meg a fogyatékkal élő zenészek számára létrehozott országos tehetségkutató verseny döntőjét Sepsiszentgyörgyön. A döntőben 19 zenész méretkezik meg Marosvásárhelyről, Medgyesről, Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Foksányból, Sepsiszentgyörgyről és környékéről.

Tavaly decemberben három helyszínen tartottak előválogatást, ezeken összesen 37 zenész szállt versenybe, és közülük kerültek ki a döntősök. Az első három helyezett többnapos hollandiai kiránduláson vesz részt, ahol fellépést is szerveznek számukra. Ugyanakkor akiket a szakmai zsűri kiválaszt, bekerülnek a United by Music Románia zenei menedzsment hálózatában, hosszú távon zenei oktatásban részesülnek, és zenei karrierjüket is egyengetik. A rendezvényt a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében szervezik szombaton 15 órától, a nagyközönség számára nyitott.

A tehetségkutatót a holland mintára létrehozott, Sepsiszentgyörgyön bejegyzett United By Music alapítvány kezdeményezte, azzal a céllal, hogy a fogyatékkal élők is felléphessenek a nagyközönség előtt, egyenlő bánásmódban részesüljenek. Az alapítvány küldetésének tekinti, hogy folyamatosan zenei oktatást, fejlesztést biztosítson a tehetséges fogyatékkal élőknek, mert ha részt vesznek a programjaikban, bátrabbak lesznek, új barátokra tesznek szert, és megtapasztalják az elfogadást. A projekt révén javítanak a fogyatékkal élők életminőségén, másrészt, eloszlatják a társadalmi előítéleteket az értelmi és más fogyatékkal élőkkel szemben.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/dontojehez-erkezik-a-fogyatekkal-eloknek-szervezett-tehetsegkutato

Tags: Települések hírei: Országos, Sepsiszentgyörgy