„Különleges vagyok, befogadtok?”

Örömünkre szolgál, hogy 2018. október 5-6-án 12. alkalommal is sikerült megszerveznünk az Együtt a fogyatékkal élőkért konferenciát a segítő szakmában dolgozó civil szervezetek munkatársai, szakemberek, szülők és fogyatékkal élők számára. A rendezvényt igencsak nagy érdeklődés övezte, hiszen a mintegy 150 résztvevő zsúfolásig megtöltötte a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házának nagy auláját.

egyutt a fogyatekkal elokert 7

A 12-es szám a teljesség szimbóluma, mely tökéletesen megállja helyét a konferencia nézőpontjából is. Úgy érezzük, hogy ez a 2007 óta minden esztendőben megszervezett, változatos témákat felvonultató esemény mostanra ért be igazán, színvonalas előadásokkal és műhelymunkákkal gazdagítva a résztvevőket.

A 12. Együtt a fogyatékkal élőkért konferencia mottója:”Különleges vagyok, befogadtok?”, mely rávilágít a rendezvény központi tematikájára. Idén a különleges gyerekek és fiatalok integrálásával kapcsolatos kérdéseket boncolgattuk. Az oktatásban dolgozókat manapság már nem csak az gondolkodtatja el, ha csoportjukba, iskolájukba fogyatékossággal élő gyereket íratnak be, hanem az is komoly feladat elé állítja őket, ha a diák különlegesen tehetséges. Sokan nem képesek abban a tempóban haladni, amit az oktatási rendszer diktál, az esetek többségében a különlegesség abban áll, hogy más megközelítésben, vagy éppen más ritmusban tudnak hatékonyan tanulni.

A meghívott jeles bel- és külföldi szakértők előadásai és műhelymunkái olyan témákat vizsgáltak mélyrehatón, mint például: mi alapján tekint a társadalom valakit különlegesnek, a beszédprodukció súlyos zavarai, értelmi akadályozottság, magatartásproblémák, etnikai megkülönböztetés, sajátos nevelési igényű személyek egészségfejlesztése stb.

A Gyulafehérvári Caritas mellett a rendezvény társszervezői az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége volt.

Köszönjük Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának és Hargita Megye Tanácsának a konferencia megszervezéséhez nyújtott támogatását.

(Gegő Imre)

forrás és további képek: http://caritas-ab.ro/hu/kulonleges-vagyok-befogadtok

Tags: Szervezeti hírek: Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazat
Települések hírei: Csíkszereda

Hírlevél

Minden pénteken egy hírösszefoglalót küldünk levélben.

Iratkozz fel és nézd át egyszerre a hét híreit, eseményeit!

captcha 

Keresés a hírek között

A szociálisháló.ro portált a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont működteti

Programfelelős:
dr. Dániel Botond, szociológus, társult egyetemi oktató

Önkéntes munkatársak:
Gyenes Kincső, Márkos Ágnes, Réti Ingrid Beáta
szociális munka szakos egyetemi hallgatók
Szilágyi Györgyi
kommunikáció szakos egyetemi hallgató
BBTE, Kolozsvár

A honlap elindulását támogatta

communitas vizszintes

© 2015-2018 - Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont (Műhely Egyesület)