Ingyenes foglalkozások súlyos és krónikus betegek számára

Ingyenes foglalkozások súlyos és krónikus betegek számára

Kiegészítő terápiát ajánl az orvosi szaktudás mellé az Oncosuport Egyesület, amely a nyáron jött létre Marosvásárhelyen és elsősorban a súlyos és krónikus betegségben szenvedőknek szeretne segíteni.

A Székelyhont felkereső Grosz Vilmos, a vásárhelyi csoport létrehozója elmondta, hogy egy bukaresti rákbetegségben szenvedő férfi hozta létre az első Oncosuport csoportokat, olyan foglalkozásokat szervezve, amelyben a testi-lelki egészség fontosságára hívta fel sorstársai figyelmét.

Kolozsváron is alakult egy ilyen csoport, amely az alapító halála után, jelenleg is működik. Ezt megismerve, Grosz Vilmos fontosnak tartotta, hogy Marosvásárhelyen is megalakítsa az Oncosuport Egyesületet.

Marosvásárhely az egyesület keretében olyan ingyenes foglalkozásokat tartanak a betegek számára, amelyek az amerikai Mayo klinika irányvonalát követve, az embernek nemcsak a testi, de a lelki, érzelmi gyógyulására is hangsúlyt fektetnek.

Azt vallják, hogy a betegségek nagy százaléka a mentális és érzelmi/lelki problémák eredménye, s a lelki/érzelmi egyensúly visszaszerzése nagymértékben segítheti a testi gyógyulást.

Éppen ezért a csoportfoglalkozásokon pszichológusok is előadásokat tartanak, beszélgetnek az gyógyulni vágyókkal, de az érdeklődők megtanulhatják az egészséges test megteremtéséhez szükséges mozgásgyakorlatokat és a tibeti energetikai meditációt is. Az egészséges táplálkozásra is hangsúlyt fektetnek, itt is szakember ad tanácsokat, figyelembe véve a különböző betegségek sajátosságait.

A csoport a nyáron indult és az ingyenes foglalkozásokra elsősorban a különböző betegségekben szenvedőket várják, de jöhetnek a hozzátartozók is, akik sokszor tehetetlennek érzik magukat, nem tudják hogyan segíthetnek beteg szeretteiknek.

Olyan foglalkozásokat szervezünk, amelyeken a rákos betegek, vagy autoimmun, krónikus betegségben szenvedők megtanulják, hogy az orvosi kezelések mellett mit tehetnek testi, lelki egészségük érdekében – fejtette ki Grosz Vilmos.

Az Oncosuport Egyesület minden szerdán 19 órától várja az érdeklődőket a marosvásárhelyi, kövesdombi Gheorghe Şincai Szakközépiskola egyik termében, de aki nem tud személyesen oda eljutni, az felveheti a kapcsolatot a csoport tagjaival Facebookon is.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/ingyenes-foglalkozasok-sulyos-es-kronikus-betegek-szamara

Tags: Szervezeti hírek: Oncosuport Egyesület
Települések hírei: Marosvásárhely