Kedvezménykártyát igényelhetnek a nagycsaládosok

Kedvezménykártyát igényelhetnek a nagycsaládosok

Nagycsaládosok számára hoznak létre kedvezménykártyát Gyergyószentmiklóson. A csütörtöki tanácsülésen elfogadott határozat értelmében ezt a legalább háromgyermekes családok igényelhetik, és a különböző rendezvényekre való belépőjegy vásárlásakor ötvenszázalékos kedvezményben részesülnek.

„Rendezett körülmények között élő nagycsaládoknak szeretnénk kedvezményt nyújtani. Ha igénylik a kártyát, annak birtokában ötven százalék kedvezményt kapnak színház- és múzeumjegy, illetve a Városi Sport Klub rendezvényeire való belépő vásárlásakor” – árulta el Kémenes László önkormányzati képviselő, a határozat kezdeményezője.

A kártyát minden hónap 10-éig lehet majd igényelni a polgármesteri hivatalban. A feltételek szerint mindkét szülő munkaviszonnyal kell rendelkezzen, nem lehet köztartozásuk, illetve a gyermekeknek húsz óránál több igazolatlan hiányzásuk. Ezt mind dokumentumokkal kell alátámasszák, a kéréshez csatolni kell a személyi igazolványok, a gyermekek születési bizonyítványa és a házasságlevél másolatát, a munkahelyi igazolást, minden családtag fotóját, igazolást a tanintézménytől a hiányzásokról, valamint arról, hogy nincs köztartozása a családnak.

Akkor is élhetnek a kedvezménnyel, ha két gyermek már elmúlt 18 éves, de a harmadik még kiskorú, ebben az esetben a szülők és a kisgyermek válthat olcsóbban belépőjegyet.

Az elképzelések szerint a Gyergyószentmiklós kártyával rendelkező nagycsaládosok a parkolási díj bevezetése és a tanuszoda megnyitása után majd ezeket is kedvezményesen vehetik igénybe.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/kedvezmenykartyat-igenyelhetnek-a-nagycsaladosok

Tags: Települések hírei: Gyergyószentmiklós