Sok az állás, kevés a munkakereső Udvarhelyszéken

Sok az állás, kevés a munkakereső Udvarhelyszéken

Huszonnégy vállalkozás 170 állásajánlattal jelentkezett pénteken a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség székelyudvarhelyi irodája által szervezett állásbörzén. A legtöbb látogató azonban nem munkaajánlatért tért be a rendezvényre.

A cégek képviselői által felállított információs pultoknál csupán elszórtan érdeklődtek munkakeresők, ellenben a munkaerő-elhelyező ügynökség asztalánál közel százan várakoztak pecsételésre. A vállalkozók elmondása szerint évről-évre nehezebb munkaerőt találniuk, hiszen a munkakeresők jó része külföldre megy dolgozni, a börzén a segély megtartása miatt jelennek meg.

Bár Kiss Eduárd, az ügynökség munkatársa szerint a vendéglátás és kereskedelmi tevékenységek most is vezettek népszerűségben a többi ajánlattal szemben, kevéssel zárás előtt ezeknél a vállalkozásoknál is legtöbb hat érdeklődő telefonszámát jegyezték le. Az érdektelenség feltételezhető okának vélik a munkanélküliség csökkenését térségünkben, illetve a magas számú kivándorlást. Egyikük szerint a közösségi médiában egyre gyakoribbak a családosoknak szóló külföldi munkaajánlatok is, és sokan élnek a lehetőséggel.

Három székelyvarságival beszélgettünk, akik legszívesebben itthon sofőrködnének, azonban most ilyen ajánlattal nem találkoztak. Elmondásuk szerint más munkát is vállalnának, azonban a legnagyobb gond számukra az ingázás: reggel még van mivel bejönniük, azonban este már nincs buszjárat falujukba, a munkaprogram pedig sehol nem igazodik ehhez. A látogatók többsége középkorú volt, ugyanakkor nem volt ritka a nyugdíjkorhatárhoz közel álló sem. Ők többnyire korábban a fémiparban dolgoztak, most is lakatos, esztergályos munka iránt érdeklődtek – egy részük még reméli, hogy a helyi vállalat, ahonnan elbocsájtották, hamarosan visszaveszi őket.

Pecsét nélkül nincs pénz

Ha a nyilvántartott fizetett munkanélküliek nem pecsételtetnek, elveszítik jogosultságukat a segélyre. Azonban akik külföldön vállalnak munkát, kérhetik a munkanélküliség kilencven napos felfüggesztését, hazatérés után pedig tovább kapják a segélyt a fennmaradó időszakra – ismertette Kiss Eduárd. Hozzátette, hogy a börzék lényege elsősorban a három hónapnál régebbi munkanélküliek ösztönzése az álláskeresésre, hiszen itt felmérhetik a piac kínálatát és elvárásait is. Pénteken 148 munkakereső, közülük 62 nő és 86 férfi fordult meg a Márton Áron Ifjúsági Házban. Keveseket érdekeltek a munkalehetőségek, hiszen állásinterjúra csupán huszonegy személyt hívtak vissza.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/sok-az-allas-keves-a-munkakereso-udvarhelyszeken

Tags: Települések hírei: Székelyudvarhely