Meglepte az udvarhelyi városvezetést, hogy milyen sokat kell még költeni a csereháti lakásokra

Nagyobb összeggel kell hozzájárulnia Székelyudvarhely önkormányzatának ahhoz, hogy az Electrica Rt. bevezesse az áramot a Cserehát-negyedben épülő szociális tömbházlakásokba – derült ki a csütörtöki képviselő-testületi ülésen.

b bar 3406

Idejében hozzáfoghatott a polgármesteri hivatal a közutak karbantartásához, ami egy tavaly megkötött keretszerződésnek köszönhető – jelentette be Gálfi Árpád polgármester. Emlékeztetett arra is, hogy uniós pályázatokat nyújtottak be, és ha nyernek, összesen tizenhét utcában végezhetnek infrastrukturális fejlesztéseket: a gyalogos-, az autó- és a bicikliút, valamint a zöldövezet és a buszmegállók is megújulnak. Ehhez 16 millió eurós támogatást igényeltek.

Drága hozzájárulás

A költségek 41 százalékát, vagyis mintegy 100 ezer lejt kért a várostól az Electrica Rt. vezetősége azért, hogy rácsatlakoztassák a Cserehát-negyedben épülő szociális tömbházlakásokat a villamossági hálózatra – hangzott el az ülésen. Orbán Árpád alpolgármester nemtetszését fejezte ki ez ügyben, hiszen jelentős hozzájárulásról van szó. „Én még kardoznék ezzel egy kicsit, de ebben az esetben kétségessé válhat annak a negyvennyolc lakónak a helyzete, akik ősszel költöznének be a lakásokba” – fogalmazott.

Gálfi kijelentette, őt is meglepte a magas összeg, ezért – bár tudja, hogy a szolgáltató a törvényeket alkalmazva jár el – a jövőben jobban utána fognak nézni, hogy miként is történik ez a számolás.

Benedek Árpád Csaba, az RMDSZ frakcióvezetője rámutatott, még a város hozzájárulásának mértékével kapcsolatos tanulmány elkészülte előtt kell egyeztetni a villamossági vállalat munkatársaival, hiszen a későbbiekben nincs lehetőség változtatni az arányokon.

Bicikliút helyett tömegközlekedés?

Egyetértettek a városatyák azon közösségi fejlesztési társulás alapító okiratának, illetve szabályzatának módosításával is, amely Udvarhely és környéke közúti közlekedésének fejlesztését hivatott elősegíteni. Eddig főleg a bicikliutak kialakítására szerettek volna koncentrálni, most inkább a tömegközlekedésre helyezik a hangsúlyt – magyarázta Jakab Attila városmenedzser. A társulásnak öt környékbeli község is tagja: Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva és Oroszhegy. Jakab rámutatott, a Zetelaka község és Udvarhely között tervezett bicikliút megvalósítása sem merül feledésbe, ám ahhoz még tanulmányokat kell készíteni. „Egyelőre úgy tűnik, hogy a tömegközlekedés rövidebb idő alatt fejleszthető” - mondta.

Egyébként az ülésen bemutatkozott Ambrus Levente is, aki ezentúl szakellenőrként fogja segíteni az önkormányzat munkáját.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/meglepte-az-udvarhelyi-varosvezetest-hogy-milyen-sokat-kell-meg-kolteni-a-cserehati-lakasokra

Tags: Települések hírei: Székelyudvarhely

A szociálisháló.ro portált a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont működteti

Programfelelős:
dr. Dániel Botond, szociológus, társult egyetemi oktató

Önkéntes munkatársak:
Gyenes Kincső, Héjja Noémi, Márkos Ágnes, Réti Ingrid Beáta
szociális munka szakos egyetemi hallgatók
BBTE, Kolozsvár

A honlap támogatói

megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap

communitas vizszintes

Publish modules to the "offcanvas" position.