Kezdődnek a Házasság Hete rendezvényei Gyergyószentmiklóson

Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet, és idén az Éltető sodrásban címet viseli. Gyergyószentmiklóson kedden kezdődnek a rendezvények és vasárnapig tartanak.

b eskuvo vn 005

Kedden 19 órára a Szent István plébániára várják az érdeklődőket a Házasságkötésről kötetlenül című rendezvényre, a meghívott házaspárok megosztásaira. Február 14-én szintén a Szent István plébánián 19.30-tól lesz filmnézés. Február 15-én 18 órától az unitárius templomban lesz áhitat, melyet Babos Judit pszichoterapeuta előadása követ. Feléd, felém fordulva címet viseli a házaspárok egymásra hangoló beszélgetése az előadáson elhangzottakról, Péter Róbert irányításával.

Február 16-án 19.30-tól szentségimádás lesz a Szent Miklós templomban a házasulandó párokért, házaspárokért és a válságban levő házasságokért. Február 17-én 19 órától kezdődik a romantikus vacsora a Rozmaring vendéglőben. Erre előzetes bejelentkezés szükséges a 0742-149 943-as telefonszámon Kovács Ritánál vagy a 0728-247 058-as számon Oláh Enikőnél, legkésőbb február 16-ig.

Február 18-án ünnepi szentmiséket tartanak 8.30-tól a Munkás Szent József templomban, 10 órától az örmény katolikus templomban, 10.30-tól a református templomban, 11 órától a Szent István templomban és az unitárius templomban, 12 órától a Szent Miklós templomban. A lelkipásztorok és lelkészek arra kérik a házaspárokat, üljenek egymás mellé.

A szervezők közlik azt is, hogy egész héten a plakáton feltüntetett vendéglátó-egységekben 10 százalékos kedvezményben részesülnek azon házaspárok, akik a Házasság hete szórólap aljáról kiollózzák és felmutatják a szelvényt.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/kezdodnek-a-hazassag-hete-rendezvenyei-gyergyoszentmikloson

Tags: Települések hírei: Gyergyószentmiklós

Hírlevél

Minden pénteken egy hírösszefoglalót küldünk levélben.

Iratkozz fel és nézd át egyszerre a hét híreit, eseményeit!

captcha 

A szociálisháló.ro portált a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont működteti

Programfelelős:
dr. Dániel Botond, szociológus, társult egyetemi oktató

Önkéntes munkatársak:
Gyenes Kincső, Márkos Ágnes, Réti Ingrid Beáta
szociális munka szakos egyetemi hallgatók
Szilágyi Györgyi
kommunikáció szakos egyetemi hallgató
BBTE, Kolozsvár

A honlap elindulását támogatta

communitas vizszintes

© 2015-2018 - Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont (Műhely Egyesület)