Köszönd meg, hogy téged szolgál

Köszönd meg, hogy téged szolgál

Fel tudod idézni, hogy mennyi ideig tartott a leghosszabb párkapcsolatod, a barátság, amelyik aztán véget ért, vagy melyik lakótársi viszonyod húzódott a leghosszabbra? Biztos sokaknak ismerős az érzés, hogy volt olyan pont, mikor szentül meg voltunk győződve, hogy az említett háromból, legalább kettő örökre fog tartani. Míg sokszor, sokáig igyekszünk ezeket a kapcsolatokat gondozni, ápolni, gyakran megfeledkezünk arról, hogy saját magunkkal, saját testünkkel is ápoljuk a kapcsolatunkat, hiszen ez a személy az, akivel valóban élethosszig tartó társkapcsolatban élünk. Ehhez azonban kell egy fajta nyitottság, ami dacára annak, hogy a kommunikáció életünk mindennapi része, nem mindenkire jellemző. Idegenkedünk attól, hogy saját lelki világunkkal, testünkkel szóba elegyedjünk. Sokszor nem törődünk vele, hanem természetesnek vesszük, hogy van és szolgál minket.

Többek között ebben a kapcsolatteremtésben is segítségünkre voltak a szervezők és előadók az „Online foglalkozások mentálhigiénés szemlélettel” című műhelymunkán, mely 2020. október 16-17.-én került megrendezésre online térben. A műhely célja olyan gyakorlatok bemutatása, tanítása segítő szakembereknek illetve diákoknak, amelyeket online foglalkozások során is lehet alkalmazni.

Tudtad, hogy minden érzelmi töltetnek van fizikai tünete a testedben? „Köszönd meg, hogy téged szolgálnak!” hívta fel a figyelmünket Katona Krisztina, aki a pécsi Murál Morál egyesület elnöke, szakmai vezetője. Mit tehetünk érte? Elfogadjuk, szeretjük, óvjuk, ugyanakkor megértéssel fordulunk felé, mikor szemügyre véve azt látjuk, hogy velünk együtt változik. A talpainktól egész a fejünk búbjáig tartó utazásra invitált minket az előadó. Ismét éreztem a forró homokot a talpam alatt, éreztem, ahogy a tüdőm megtelik levegővel, mikor felszínre érek, megvontam a vállam a nem túl táncos lábaim miatt, éreztem az óvó öleléseket, végig pásztáztam szerzett hegeimet, majd elkapott az érzés. Annyi szép élményünk van, hogy tudnám megtagadni, csak mert nem tökéletes? Hálával tölt el, hogy szolgál, velem fejlődik, velem változik és minden ellenére, még mindig hordozza törékeny lelkemet.

montazs2

„Emlékezz vissza egy olyan eseményre, amikor magabiztosnak, értékesnek érezted magad!” Ez már Sólyom Annamária, a budapesti Bethesda Gyermekkórház önkéntes munkatársának önismereti indítója. Hogyan írnád le a helyzetet? Mi történt pontosan? Mi az, amit mondasz magadnak ebben a helyzetben? Milyen a hangtónusod? Milyen nyelvezetet használsz? Milyen reakciók és érzések kelnek életre bennünk? Mit csinálunk ezek következményeként? Hogyan látom magamat a saját tükrömben? Milyennek látnak mások? Mennyire torzít mások tükre?

Freud az emberi lelket egy jéghegyhez hasonlította, ahol a vízből kilátszó kicsi rész a tudatos élmény, a vízfelszín alatti pedig a tudattalan, melyekhez bár nem férünk hozzá, de befolyásolják a mindennapi életet. Úgy vélte, hogy a tudattalanban zajló folyamatok hatással vannak az életünkre. Megmutatkoznak viccekben, elszólásokban, hatással vannak gondolatainkra, érzelmeinkre, cselekedeteinkre. Ez a pszichológiai determinizmus elve, ami szerint mindennek oka van, tehát nincsenek véletlenek. „Mit gondolnak rólam mások?” drd. Kolumbán Ritával fordítottuk át ezt a mintát társas helyzeteinkre. A jéghegy csúcsa, amit mások látnak. A vízbe, azok a tulajdonságok, amelyeket csak mi- vagy még mi sem tudunk magunkról, de hatással vannak hétköznapjainkra. Végül pedig azok a környezeti tényezők, melyek nem tőlünk függnek, viszont hatással vannak életünkre. Hogy érthetnénk meg mégis jobban egymást? Ha elmernénk mesélni egymásnak a történetünket, az igazi történetünket, az talán képes lenne lebontani a falakat az emberek között. Ehhez viszont előbb el kell meséljük saját magunknak, és el kell higgyük mi magunk, hogy a történetünk értékes. Mi mindent éltél meg eddig? Írj róla egy tartalomjegyzéket, adj minden fejezetnek egy címet. Rajzold meg a hozzá illő borítót, adj neki egy címet. Meséld el, hogy ki vagy igazából! „Ez a munka azért megtud izzasztani, de végeláthatatlan szabadságot tud adni.” hangzott el az egyik résztvevőtől. Ehhez kívánunk mi is mindenkinek erőt, kitartást és legfőképp bátorságot!

rajz2

Az esemény két napján mintegy 60-65 segítő szakember és segítő szakon képződő egyetemi hallgató vett részt. A műhelymunka szervezői a BBTE Szociális Munka Tanszéke és a Bolyai Társaság; kommunikációs partnere a Szociálisháló.ro szakmai információs portál, főtámogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány.