Marosvásárhely

2018. augusztus 08. szerda
A szoptatás világhetét ünneplik Marosvásárhelyen is


Az anyatej az élet forrása – ez a fő üzenete idén a szoptatás világhete rendezvényeinek, amelyekkel arra hívják fel világszerte az emberek figyelmét, hogy a kisgyermekek egészségét elsősorban anyatejes táplálással lehet megalapozni.

Bővebben

Tags: Szervezeti hírek:
Települések hírei:

2018. augusztus 04. szombat
Közösségi hozzájárulás révén táboroztatnak olyan gyerekeket, akiknek nem adatott meg ez a lehetőség

Azoknak a gyerekeknek szervez nyári tábort a Telefonos Szeretetszolgálat, akiknek nem adatik meg, hogy a vakációban táborba menjenek, ha rövid időre is, de elhagyják megszokott életterüket, feltöltődjenek. Sajó Norbert a szeretetszolgálat alapítója, a tábor ötletgazdája és fő szervezője adományokból, a közösség hozzájárulásával valósítja meg a rászoruló gyerekek nyaraltatását. 

Bővebben

Tags: Szervezeti hírek:
Települések hírei: ,

2018. augusztus 02. csütörtök
Késik a sugárterápiás bunker megépítése

Elveszítheti a Maros megye az Egészségügyi Minisztérium által felajánlott sugárterápiás eszközöket, ha nem tudják év végéig megépíteni azt a bunkert, ahol ezeket az életmentő eszközöket használni lehet. A legutóbb meghirdetett versenytárgyalásra senki nem jelentkezett, így a Maros Megyei Tanács megemelte a bunker megépítésére szánt összeget. 

Bővebben

Tags: Települések hírei:

2018. július 23. hétfő
Vérre van szüksége egy székelykeresztúri édesanyának

0 RH-negatív típusú vérre van szüksége egy Székelykeresztúri édesanyának.

Bővebben


2018. július 18. szerda
Fő az egészség! Jó ezt tudni már kisiskolás korban

A Kis egészségügyi (Micul sanitar) címmel rendeztek országos vetélkedőt elemista tanulóknak. A másodikos, harmadikos és negyedikes gyermekek nyolc egyetemi központból kerültek ki: előbb saját városukban, majd a legjobbak a döntőben, Marosvásárhelyen, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem főépületében mérték össze tudásukat.

Bővebben

Tags: Települések hírei:

2018. július 17. kedd
Termelői vásár Marosvásárhelyen: helyit helyben helyitől

Egyre divatosabbak azok a termékek, amelyeket „egészséges”, „helyi”, „hagyományos” és „minőségi” jelzőkkel látnak el. De, ha választhatunk, valóban ilyen termékeket vásárolunk? Marosvásárhelyen a Local Farmers’ Market minden hónap harmadik péntekén várja az érdeklődőket.

Bővebben

Tags: Települések hírei:

2018. július 08. vasárnap
Támogatást kaphatnak a bölcsődék

Marosvásárhelyen hat bölcsőde működik, ám ennél sokkal többre volna igény, illetve kevés a személyzet is, aki a kicsikkel foglalkozna.

Bővebben

Tags: Települések hírei: ,

2018. július 08. vasárnap
Hogyan lehetne visszaszorítani a kéregetést?

Marosvásárhely forgalmasabb utcáin és terein, üzletek bejáratánál, útkereszteződésekben gyakran lehet kéregető felnőttekkel, gyerekekkel találkozni. A városban két hét alatt 23 koldust azonosított és büntetett meg a rendőrség.

Bővebben

Tags: Szervezeti hírek:
Települések hírei:

2018. július 08. vasárnap
Adománygyűjtés a terepfutóverseny fő célja

Az egykori marosvásárhelyi polgármester, Fodor Imre nevével fémjelzett terepfutóversenyt szervez az Outward Bound Romania a Maros Megyei Sport- és Ifjúságügyi Igazgatósággal partnerségben.

Bővebben

Tags: Települések hírei:

2018. július 07. szombat
Segítik a kerékpározókat az autók uralta városban

Az utóbbi hetekben látványosan nőtt Marosvásárhelyen az utcai kerékpárlekötők száma. Miután az elmúlt években a civil társadalom képviselői helyeztek el egy pár kerékpártámaszt, az idén a városháza is belelendült az acélcsőből készült parkoló állványok létesítésébe.

Bővebben

Tags: Szervezeti hírek:
Települések hírei:

2018. június 29. péntek
Személyi igazolvány harminc nap helyett három nap alatt

Előjegyzés, otthonról hozott fénykép, sorszám kiváltása és sorban állás nélkül, mindössze egy 7 lejes helyben befizetett illetékért lehet kicseréltetni a személyazonossági kártyákat Marosvásárhelyen – jelentette be Claudia Trif, a helyi lakosság-nyilvántartó szolgálat igazgatója.

Bővebben

Tags: Települések hírei: ,

2018. június 17. vasárnap
Nyári programok a vásárhelyi Cseperedőben

2018 nyarán is számos program várja a legkisebbeket a marosvásárhelyi a Cseperedőben!1. Nyári bekukkantó (június 18-29. között)2. Vakációs kalandtábor a Cseperedőben (július 9-13., illetve július 16-20. között)

Bővebben

Tags: Szervezeti hírek:
Települések hírei:

2018. június 15. péntek
Új játszóteret építettek a a marosvásárhelyi vár mellett

Hat kis toronyból álló, vár alakú játszóteret adtak át a gyermekeknek a napokban a marosvásárhelyi Vár mellett, a két éve megszüntetett játszótér helyén.

Bővebben

Tags: Települések hírei:

2018. június 07. csütörtök
Jótékonykodásból úsznak – minél többet, annál jobb

Negyvenhét csapat összesen 23 különböző célért úszik június 10-én a nyolcadik alkalommal megszervezett Swimathon elnevezésű jótékonysági úszóversenyen. A marosvásárhelyi rendezvény koncepciója már jól ismert: minél többet úsznak a csapattagok, annál több pénzt tudnak gyűjteni a projektjükre.

Bővebben

Tags: Szervezeti hírek:
Települések hírei:

2018. június 07. csütörtök
Tanári segédanyagok roma felnőttek alapfokú oktatásához - BERA

Pedagógusok, pszichológusok és nyelvészek is részt vettek Marosvásárhelyen azon a május 29-i találkozón, melyen – a tapasztalatcsere mellett – bemutatásra került két tanári segédanyag is a roma felnőttoktatás területén.

Bővebben

Tags: Szervezeti hírek:
Települések hírei:

2018. május 26. szombat
Légy részese egy könyv megszületésének!

Az Erasmus+ pályázat hat ország roma integrációjával foglalkozó szakemberének nyújtott lehetőséget, hogy együtt egy olyan könyvet/tanári segédanyagot hozzanak létre, amely egyedülállóan foglalkozik a roma felnőttoktatással.

Bővebben

Tags: Szervezeti hírek:
Települések hírei:

2018. május 14. hétfő
Úgy tűnik, a városvezetést nem érdekli, hogy a civilek mire költenék a közös pénzt

Mint tizenhat éve minden májusban, idén is kivonultak Marosvásárhely főterére a civil szervezetek, alapítványok, egyesületek, hogy bemutassák szolgáltatásaikat, önkénteseket toborozzanak, illetve arra ösztönözzék a lakókat, hogy adójuk két százalékával ajánlják fel.

Bővebben


2018. május 09. szerda
Egészséges táplálkozás, közösség és környezet a civil szervezetek vásárán

Mint minden év májusában, idén is vásáron mutatkoznak be a marosvásárhelyi, illetve Maros megyei civil szervezetek, alapítványok, egyesületek. A rendezvény idei tematikája az egészséges táplálkozás, az egészséges közösség és az egészséges környezet.

Bővebben


2018. május 08. kedd
Gyermeknevelési kérdések mellett tabutémákat is feszegetnek

Egészségügyi, gyermekszülési és -nevelési kérdések mellett az anyai lélek is fókuszba kerül a Marosvásárhelyen hétfőtől péntekig zajló Édesanyák hete programsorozaton.

Bővebben


2018. május 05. szombat
A siketek is megtapasztalhatják a zene csodálatos világát

Egyedülálló zenei projekttel lepik meg az erdélyi magyar siketeket és nagyothallókat. Az eseményeket több településen tartják, ahol a siketek a szó szoros értelmében érezhetik és élvezhetik a zene csodálatos világát.

Bővebben

Hírlevél

Minden pénteken egy hírösszefoglalót küldünk levélben.

Iratkozz fel és nézd át egyszerre a hét híreit, eseményeit!

captcha 

A szociálisháló.ro portált a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont működteti

Programfelelős:
dr. Dániel Botond, szociológus, társult egyetemi oktató

Önkéntes munkatársak:
Gyenes Kincső, Márkos Ágnes, Réti Ingrid Beáta
szociális munka szakos egyetemi hallgatók
Szilágyi Györgyi
kommunikáció szakos egyetemi hallgató
BBTE, Kolozsvár

A honlap elindulását támogatta

communitas vizszintes

© 2015-2018 - Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont (Műhely Egyesület)