Az ünnep előtti forgatagban álljanak meg néhány percre, hallgassanak egy kis zenét, igyanak meg egy teát, beszélgessenek ismerőseikkel – ezt ajánlják a városlakóknak azok a civil szervezetek, amelyek ma délután megszervezik Csíkszereda központjában az Adventi szeretetmorzsát.

Több mint 25 civil szervezet, egyesület, valamint a Hargita Megyei Szociális Gyermekvédelmi Igazgatósághoz tartozó fogyatékkal élőket gondozó központok karácsonyi kézműves termékeit tekinthették és vásárolhatták meg az érdeklődők szerdán a csíkszeredai megyeháza oszlopsorainál megszervezett kézműves kiállításon.

Tags: Települések hírei: Csíkszereda

Önbíráskodásba fogott a hét végén néhány kecseti lakos, és traktorral rombolt le egy helyi roma család által lakott házat. Noha a törvénytelen akció okait nem tudni pontosan, az tény, hogy a feszültség már régóta nőtt a helyi lakók és a sértettek között, akik önkényesen költöztek be a közösség tulajdonában lévő épületbe. A rendőrség három személyt őrizetbe vett.

Tags: Települések hírei: Farkaslaka

Élelmiszerekből összeállított csomagokkal igyekezett segíteni a rászoruló családoknak a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), amely különböző civil szervezeteket és intézményeket keresett meg a felajánlások eljuttatásáért. Udvarhely mellett több más településen is adományoztak.

Csíkszereda és környékén élő hátrányos helyzetű gyerekeknek szervez gyűjtést a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán tevékenykedő Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium. A szervezők felhívása szerint, elsődleges céljuk a tartós élelmiszerek gyűjtése.

Tags: Települések hírei: Csíkszereda

A köszönet és a hála jegyében zajlott az Együtt, egymásért, gyergyószentmiklósiakért elnevezésű akció záróeseménye a Sláger Centerben. A szombati ünnepségen elhangzott, a négy éve tartó adventi program idén is sikeres volt, az összefogásnak köszönhetően mintegy félezer, szűkös körülmények között élő gyergyószentmiklósit sikerült megajándékozni.

Tags: Települések hírei: Gyergyószentmiklós

Színes ceruzát, játékokat, könyvet, új ruhát kértek karácsonyra a keresztúri és térségbeli iskolák rászoruló kisdiákjai, az ő kéréseiket valósítja meg idén az Elhozza az angyal elnevezésű programmal az Erdélyi Ifjúsági Egyesület és a Keresztúri Kistérség Szövetség. A vasárnapi koncerten a száztizenegy levélírónak több mint kétezer lej gyűlt össze, de sokan fogadtak örökbe az angyalnak címzett küldeményekből. Csütörtökig még lehet adományozni a rászoruló kisdiákoknak.

Hírlevél

Minden pénteken egy hírösszefoglalót küldünk levélben.

Iratkozz fel és nézd át egyszerre a hét híreit, eseményeit!

Keresés a hírek között

A szociálisháló.ro portált a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont működteti

Programfelelős:
dr. Dániel Botond, szociológus, társult egyetemi oktató

Önkéntes munkatársak:
Gyenes Kincső, Márkos Ágnes, Réti Ingrid Beáta
szociális munka szakos egyetemi hallgatók
Szilágyi Györgyi
kommunikáció szakos egyetemi hallgató
BBTE, Kolozsvár

A honlap főtámogatója

communitas vizszintes

© 2015-2017 - Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont (Műhely Egyesület)