Háromszéki falvakban végeztek szűrővizsgálatokat a szolnoki Hetényi Géza Kórház szakemberei

Kovászna megyei falvakban végeztek a hét eleje óta ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház szakemberei – közölte pénteken a Kovászna megyei önkormányzat sajtóirodája.

b gyermekmento szolgalat vn 001

A húsz szolnoki orvosból és asszisztensből álló csapat Sepsibükszádon és Mikóújfaluban, Málnáson, Málnásfürdőn és Zalánpatakon dolgozott, ahol szív- és érrendszeri szűrést, kardiológiai, bőrgyógyászati, gyermekgyógyászati, belgyógyászati, szemészeti, neurológiai és fogászati vizsgálatokat, valamint csontsűrűség mérést végeztek.

Az elmúlt napokban 830 személyt vizsgáltak meg, és mert ugyanazt a személyt általában több vizsgálatnak is alávetették, 3190 vizsgálatot végeztek. Ez volt immár az ötödik alkalom, amikor magyarországi orvoscsoport látogatott szűrővizsgálatokat végezni Kovászna megyébe.

A Mikóújfaluban tartott pénteki sajtótájékoztatón dr. Lőrincz Ambrus nyugalmazott kardiológus főorvos elmondta: ez alkalommal nagyobb hangsúlyt fektettek a megelőzésre, ezért felkeresték a helyi iskolákat is, ahol fogászati, mozgásszervi megbetegedésekkel kapcsolatos vizsgálatokat végeztek. A magyarországi szakember elmondta, két meglepő dolgot tapasztaltak: a megvizsgált lakosság 95 százalékának szüksége lenne fogászati kezelésre, és hogy a gyerekek nyolcvan százalékának lúdtalpa van.

Lehoczky Ildikó kardiológiai szakasszisztens elmondta, minden évben próbáltak szponzorokat is keresni a székelyföldi útjukhoz. Idén a játékok és könyvek mellett öt millió forint értékű Béres adománnyal érkeztek. A szűrésen résztvevők Béres cseppet és C vitamint kaptak ajándékba.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke köszönetet mondott az önzetlen segítségért. Elmondta: a szükség alakította ki ezeket az orvosi programokat.

Az RMDSZ Kovászna megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus szerint a megye orvoshiánnyal küszködik, és a helyzet további romlása várható, mert sok háziorvos elérte a nyugdíjkorhatárt, és nincsenek fiatal orvosok, akik a helyükbe állhatnának. Elmondta, ősszel Bács-Kiskun megyei orvoscsoport érkezik hasonló szűrővizsgálatokat végezni a Kovászna megyei falvakba.

Forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/haromszeki-falvakban-vegeztek-szurovizsgalatokat-a-szolnoki-hetenyi-geza-korhaz-szakemberei

Tags: Települések hírei: Háromszék

Hírlevél

Minden pénteken egy hírösszefoglalót küldünk levélben.

Iratkozz fel és nézd át egyszerre a hét híreit, eseményeit!

A szociálisháló.ro portált a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont működteti

Programfelelős:
dr. Dániel Botond, szociológus, társult egyetemi oktató

Önkéntes munkatársak:
Gyenes Kincső, Márkos Ágnes, Réti Ingrid Beáta
szociális munka szakos egyetemi hallgatók
Szilágyi Györgyi
kommunikáció szakos egyetemi hallgató
BBTE, Kolozsvár

A honlap főtámogatója

communitas vizszintes

© 2015-2017 - Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont (Műhely Egyesület)