Nyugdíjba vonul a Kovászna megyei háziorvosok több mint fele

A Kovászna megyei háziorvosok több mint fele hamarosan nyugdíjba vonul, derült ki a Kovászna megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) jelentéséből.

b haziorvosi rendelo vn 007

Az igazgatóság szerint jelenleg 100 családorvos látja el a pácienseket, közülük 55-en városi környezetben, 45-en pedig vidéken tevékenykednek, és átlagosan 2100 páciensük van fejenként – számol be az Agerpres a jelentés alapján.

A következő években Kovászna megyében súlyos hiány lesz háziorvosokból. Ez amiatt lesz, hogy az átlagéletkoruk jelenleg magas. A száz háziorvosból 51 már betöltötte vagy idén tölti a 60 évet. Közülük 21 orvos már 65 éves – mutat rá a közegészségügyi igazgatóság jelentése.

Hét háziorvos 30-39 év közötti, 15 40-49 év közötti, 27 50-59 év közötti, a többiek 60 év fölöttiek. A legfiatalabb 29 éves, a legidősebb háziorvos pedig 73 éves.

A Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság vezetősége megjegyezte, jelenleg három községben nincs háziorvos, Nagypatakon, Kézdiszentkereszten és Málnáson.

A következő időszakban további 23 település maradhat családorvosi szolgálat nélkül.

A közegészségügyi igazgatóság azt szeretné, hogy továbbra is zökkenőmentes legyen a megyében a háziorvosi ellátás, ezért rendkívül fontos, hogy minden lehetséges eszközzel támogassák a fiatal orvosok letelepedését a megyében – olvasható az intézet weboldalán.

forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/nyugdijba-vonul-a-kovaszna-megyei-haziorvosok-tobb-mint-fele

Tags: Települések hírei: Háromszék

Hírlevél

Minden pénteken egy hírösszefoglalót küldünk levélben.

Iratkozz fel és nézd át egyszerre a hét híreit, eseményeit!

A szociálisháló.ro portált a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont működteti

Programfelelős:
dr. Dániel Botond, szociológus, társult egyetemi oktató

Önkéntes munkatársak:
Gyenes Kincső, Márkos Ágnes, Réti Ingrid Beáta
szociális munka szakos egyetemi hallgatók
Szilágyi Györgyi
kommunikáció szakos egyetemi hallgató
BBTE, Kolozsvár

A honlap főtámogatója

communitas vizszintes

© 2015-2017 - Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont (Műhely Egyesület)